A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A román határőrök megverik és kirabolják az ország területére érkező bevándorlókat, az Európai Unió mégis Magyarországot támadja


A migránsok ezért inkább hazánkon keresztül próbálnak meg tovább haladni. Ennek következtében döbbenetes állapotok alakultak a déli határnál, egy 130 fős bánsági magyar településen jelenleg 1500 bevándorló várakozik. A Kontra beszámolójából kiderül, hogy a baloldali média állításaival ellentétben a migrációs nyomás sosem szűnt meg, sőt, az utánpótlás már úton van.


Szeptember elején a Demokrata megbízásából a déli határon jártam. Kollégámmal átmentünk a vajdasági oldalra is, onnan pedig a Bánsághoz tartozó magyar-román-szerb hármashatárhoz. Első kézből szerettünk volna tapasztalatokat szerezni a „nemlétező” migránsáradatról. Tanulságos utazás volt, az biztos.

A kétkedőknek ajánlom, hogy látogassanak el Magyarmajdányra és nézzék meg, hallgassák meg a helyiek beszámolóját arról, hogy mi a valóság a bevándorlás kérdésében.

Elbeszéléseikből ugyanis egyértelműen kiderül: a "független" ellenzéki lapok ebben a kérdésben is szakmányban gyártják a kamuhíreket.

Elöljáróban szeretném tisztázni, hogy nem vagyok sem arab, sem muszlimellenes. Vannak magyar muzulmán és arab muzulmán barátaim is, még néhány pakisztánit is ebbe a körbe sorolok. Ennek ellenére támogatom a kormány bevándorlási politikáját:

meg kell állítani a migrációt, nemet kell mondani a közel-keletiek és az afrikaiak tömeges érkezésére. Persze, közben a lehetőségeinkhez mérten segíteni kell a háború sújtotta országokat. Helyben kell őket támogatni! Ezzel együtt nem jó ötlet, ha Európát megtöltjük más kontinensekről érkezőkkel.

Senki nem akarhatja, hogy Európa, és azon belül Magyarország kulturális mintázata megváltozzon. A magyar nemzet éppen megfelelő mértékben sokszínű, nem szorulunk további színesítésre.

Az utazás tapasztalatairól:

A balliberális sajtó álhíreivel ellentétben a magyar műszaki határzár működik. Kiválóan működik. Előfordul, hogy a migránsok alagutat ásnak a kerítés alatt, ezeket azonban a határőrség még azelőtt megtalálja, mielőtt nagy forgalmú átjáróvá válnának.

Szó sincs tehát arról, hogy a migrációs nyomás megszűnt volna, csak a kerítés miatt nehezebbé vált a bevándorlók dolga. A helyiek elmondása szerint a védelmi vonal megépülése után a migránsok eltűntek a környékükről.

Pedig néhány éve még ezresével sátoroztak az afrikai és közel-keleti jövevények Magyarkanizsán. Az építkezés felállítását követően azonban új útvonalakat keresnek, próbálják megkerülni a határzárat. Ehhez a változáshoz kapcsolódik utazásunk egyik legfontosabb tapasztalata.

Magyarmajdányon, a 130 fős bánsági magyar településen jelenleg 1500 migráns várakozik. Igen, minden lakosra legalább 10 idegen jut.

Sikerült néhányukkal beszélnem, készségesen meséltek a tapasztalataikról:

A magyarok, amikor elkapnak egy csoportot, akkor egyszerűen visszakísérik őket a szerbiai oldalra. Ennyi, nem több. A magyar hatóságok nem tesznek mást, csak védik a határt, teljesítik a vállalt kötelességüket. A kerítés mentén és azon túl is.

A feketék és az arab kinézetű beszélgetőpartnereim egyaránt arról számoltak be, hogy a szerbek sem bántják őket. Sőt, háborítatlanul jöhetnek-mehetnek.

Azt már helyiektől tudom, hogy az engedékenység oka, hogy Szerbiában tabu lett a migránskérdés. Az EU kőkeményen nyomást gyakorol a szerbekre. Amennyiben egy nap szeretnének a nyugati szövetség tagjaivá válni, akkor nem toloncolhatják ki az illegálisan érkezőket és nem is akadályozhatják őket a mozgásukban. Így azon a határszakaszon próbálkozhatnak, ahol szeretnének.

Ennyire becsületes az Európai Unió politikája migráns ügyben.

A migránsok tehát Szerbiából két irányba, Románián vagy Magyarországon keresztül juthatnak be az európai közösség területére.

A kerítés ellenére a magyar határon próbálkoznak a legtöbben. Azt mondják, hogy az a biztonságos útvonal. A legrosszabb ami történhet, hogy visszatoloncolják őket.

Első hallásra nem értettem az indokokat. Miért nem próbálkoznak a sokkal megengedőbbnek tűnő, határkerítést nem építő Románia irányába?

Románia jogállam, minden kisebbség és a nyugati szellemű politika paradicsoma. Ott nem tombol az a fajta fasizmus, ami Magyarországon. Logikus lenne tehát, hogy keleti szomszédunkon keresztül jöjjenek a papír nélkül "utazók". Csakhogy kiderült:

a román határőrök egyszerűen megverik és kirabolják, majd visszazavarják őket Szerbiába.

Ugye, emlékszünk arra, hogy a nyugati sajtó tele volt hazaárulásra bármikor kész ellenzéki újságírók beszámolóival, amelyekben arról írtak, hogy a magyar határőrök és rendőrök brutálisan bánnak a migrántikkal.

Hatalmas karriert futott be az a fotó is, amelyen a magyar rendőrök egy szír családot löktek a vasúti sínekre. Brutális képek, a magyar rendőrök családokat vernek össze a határon.

Igen, ezek mind nattóban mért hazugságok voltak. Migráns témában csak a hazugságnak van piaca a nyugati fősodratú médiában. Az igazság az fasizmus!

Éppen ezért az sehol nem jelent meg, hogy éppen a magyar rendőrök mentették meg a kisgyermekes szír anyukát egy őrjöngőtől. A gondos hazai és nyugati liberális média munkásságának köszönhetően a magyar rendőrök a migránsokkal kegyetlenkedő, szörnyű fasiszták jelennek meg ezeken a felületeken.

Hallott bárki arról, hogy a románok mit művelnek a határsértőkkel? Napirendi téma volt-e az Európai Unióban, hogy embertelenül bánnak a migránsokkal Románia határain? Az a rettentően rusnya alak, aki A Donáthék pártját igazgatja Brüsszelből, a Guy Verhofstadt intézett-e szenvedélyes támadást Románia ellen az embertelen eljárás miatt?

Nem, csak és kizárólag a „röszkei csata" miatt tomboltak. A szőnyeg szélére állították Magyarországot, amiért a hatóságok megállították a határőrökre támadó tömeget.

Európának úgy jó, ha a román határőrök nyugatra pofozzák az embertömegeket. Szó szerint, mint az állatokat. Terelik a migránsokat Magyarországra és azon keresztül még nyugatabbra.

Valahogy az akadékoskodó Magyarországot kellene csak kiiktatni és újra megindulhatna az áradat. Hazánk egy nem kívánt gát, ami megálljt parancsol a nyugatot éltető migránsáradatnak. Majd, ha az ellenzék kerül hatalomra, akkor újra egyesül Európa. Illetve a migránstömegek.

Aki nem hiszi, járjon utána, illetve olvassa el a jövőheti Demokratában megjelenő riportomat. Sok más egyéb érdekes írás mellett, részletesen közöljük a magyarmajdányi tapasztalatainkról szóló cikket is.

A migránskrízis nem az, aminek sokan gondolják. A valóság sokkal, de sokkal egyszerűbb és kiábrándítóbb.

És még egy apróság:

Végignéztem egy tucat téli videófelvételt, amelyek a majdányi helyzetet dolgozták fel. Érdekes módon néhány hónap alatt a feltorlódott embertömeg összetétele megváltozott. Szeptember elején többségében fekete-afrikaiak álltak a határoknál, arab kinézetű emberekkel alig lehet találkozni.

Ez persze csak addig van így, amíg ide nem érnek az afgánok. De ők sem arabok. Ez azonban egy másik történet.

Forrás: kontra.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések