Hirdessen itt

A debreceni születésű Gubás Gabi játssza Dobrev Klárát a “Gyurcsány-filmben” – elárulta, mi motiválta


Október 21-én mutatják be a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédét feldolgozó Elk*rtuk című nagyjátékfilmet. A filmet promózó Facebook-oldalon megjelent egy interjú a Dobrev Klárát alakító, debreceni születésű és Tégláson felcseperedő Gubás Gabival, aki elmondta, miért vállalta el a szerepet.


Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nagyon szívesen kimaradtam volna a filmből a politikai felhang miatt

– árulta el a színésznő.

Most, hogy leforgattuk a filmet, arra jutottam, hogy nálam volt Klára szerepe a legjobb kezekben

– tette hozzá.

Gubás Gabi (aki a színművészetin az Orbán Viktor feltétlen híveként ismert néhai Kerényi Imre osztályába járt) elmondta, hogy szerepeit abból az irányból közelíti meg mindig, milyen közös pont van közte és a karakter között. Dobrev esetében ezt a közös pontot a férje melletti kitartásban és a maximális lojalitásában találta meg.

A Megafilm gyártásában készülő politikai krimi főhőse történetét az 2006-os események, az idén 15 éves őszödi beszéd elhangzása után kirobbanó tüntetések, a rendőri erőszak és az Magyar Tevelvízió Szabadság téri székházának ostroma közé ágyazza.

A fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, ezért úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának.

Nyomozásba kezdenek a televíziónál gyakornokként dolgozó szerelmével, de a lány lebukik a főnöke előtt és a fiatalok egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét kutatják, nem csak a karrierjük kerül veszélybe – olvasható a tájékoztatóban.

A nagyjátékfilmet Keith English brit alkotó rendezte, a főszerepeket Bánovits Vivianne, Mózes András, Bokor Barna és Gubás Gabi alakítják, a további szerepekben Bede-Fazekas Szabolcs, Szőke Richárd, Trill Zsolt és Csőre Gábor lesz látható.

A film premierjét október 21-én tartják. Az Elk*rtuk trailerének rendhagyó bemutatója és a témához kapcsolódó kerekasztal beszélgetés szeptember 16-án lesz a film hivatalos Facebook-oldalán.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések