A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

További négy évre biztosította be csapatkapitányát a BL-győztes Liverpool


Hivatalosan is bejelentette a Liverpool, hogy négy évvel hosszabbították meg csapatkapitányuk, Jordan Henderson szerződését.


2023 nyarán járt volna le a csapatkapitány szerződése, azonban a Liverpool biztosra ment és már most aláírtak vele egy négyéves kontraktust – írja a Sky Sports. Henderson így a szerződése szerint legalább 2025 nyaráig az Anfielden marad.

A 31 éves Henderson igazi klublegendának számít a csapatnál, ugyanis már 394 mérkőzésen lépett pályára, rövidesen meglesz a négyszázadik is. Az angol középpályás még 2011-ben érkezett a Sunderlandtől és 2015-ben lett csapatkapitány, Gerrard visszavonulását követően.

A Liverpool most folyamatosan azon dolgozik, hogy kulcsjátékosaival hosszabbítani tudjon, ez sikeres is volt Virgil Van Dijk, Alisson, Fabinho, Trent Alexander-Arnold és Andrew Robertson esetében, akik így hosszabb távon is elkötelezték magukat.

Jürgen Klopp így örülhet annak, hogy a csapat gerince többé-kevésbé egybemaradt, egyedül Georginio Wijnaldum távozott, aki a Paris Saint-Germain csapatához csatlakozott. A Premier League nyitómérkőzése előtt pedig hangot is adott örömének:

„Pontosan tudom, mi zajlik a háttérbe, ezért nyugodt vagyok. Nem szoktam viszont nyilvánosan beszélni ilyen dolgokról, így e téren sem fogok kivételt tenni. Egyelőre ennyit tudok mondani, hogy nyugodt vagyok és azt gondolom, jó irányba haladunk”

A Liverpool számára idén a legnagyobb „erősítés” az volt, hogy több játékosuk is visszatért hosszabb távú sérüléséből. Ebből Van Dijk talán a legfontosabb, akinek hiánya egész évben érződött a liverpooliak védekezésén és a támadásépítésen egyaránt.

Fotó: Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője az angol labdarúgó-bajnokság Aston Villa elleni, 2020. július 5-i mérkőzése előtt a liverpooli Anfield Stadionban. MTI/EPA/AFP/Paul Ellis

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések