A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Gyalogosan hagyta el a helyszínt a Poroszló és Besenyőtelek között balesetező férfi


Az ügyészség cserbenhagyással vádolta azt a 40 éves férfit, aki a 33. számú főúton figyelmetlensége miatt áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan haladó gépkocsinak.


A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, a cserbenhagyás vétségét az a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője követi el, aki a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e – tájékoztatta a Heolt dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész. Kiemelte továbbá: a súlyosabb bűncselekmény jelen esetben a segítségnyújtás elmulasztása lehet.

A tárgyalt bűncselekmény hátterében a KRESZ-ben foglalt azon szabály áll, mely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

Az Egri Járási Ügyészség cserbenhagyás vétségével vádolta azt a 40 éves férfit, aki idén április 24-én a délelőtti órákban a 33. számú főúton haladt Poroszló felől Besenyőtelek felé autójával, amikor figyelmetlensége miatt áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan haladó gépkocsi bal oldalának. Az ütközés következtében a vétlen autó megpördült és az úttestre merőlegesen állt meg, míg a vádlott járművének bal első kereke kitörött és az úttest jobb szélére sodródva állt meg. A balesetben személyi sérülés nem történt, erről azonban a balesetet okozó férfi nem győződött meg, hanem a járművéből kiszállt, és azt hátrahagyva gyalogosan elhagyta a helyszínt.

Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések