Tíz személyt gyanúsítottként kihallgattak és ötöt őrizetbe vettek a rendőrök, miután Siófokon tartottak razziát a hétvégén. Egy esetben negyven rendőr kellett ahhoz, hogy megfékezzék a Petőfi sétányon tomboló garázdákat.


Arról már korábban beszámoltunk, hogy a hétvégén – péntektől kezdődően – razziát tartottak a rendőrök Siófokon. Több esetben garázdákkal szemben kellett eljárniuk az egyenruhásoknak.

Pénteken egy feldühödött férfi rugdalta meg egy gépjármű szélvédőjét egy forgalmas gyorsétterem előtt. Később a belvárosban egy közlekedési affér miatt késsel fenyegetőzött két férfi, ez a jelenet végül verekedésbe torkollott.

A Petőfi sétányon egy férfi és egy nő bántalmazott egy másik párt. Vasárnap hajnalban a sétányon még három garázdaság történt, és az egyik helyszínen az indulatokat negyven rendőr tudta csak lecsitítani, onnan hét gyanúsítottat állítottak elő a siófoki rendőrkapitányságra. A nyomozók a garázdaságokkal összefüggésben tíz embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötöt bűnügyi őrizetbe vettek.A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai 2021. július 2. és július 5. között hat esetben intézkedtek garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.



A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen a Balatonnál, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait, mindamellett a bűncselekmények felderítésében, a gyanúsítottak azonosításában és elfogásában kiemelt jelentősége volt a térfigyelő-kamerarendszernek.