A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Örökifjú motorok randevúztak egymással Nagyhegyesen


Második alkalommal szervezték meg Nagyhegyesen az NDK motorok találkozóját szombaton. – Az olaszoknak a Vespa, nekünk a régi átkosban a Simson, az MZ és Jawa jutott.


Meglepődve tapasztaltam, hogy vannak klubok, csoportosulások, ahol régi motorok tulajdonosai kapcsolatban vannak egymással. Komoly tábora van a dolognak, ezért felvetődött, hogy a helyi önkormányzattal karöltve egy egynapos rendezvény keretében csináljuk egy találkozót az NDK motoroknak – idézte fel a kezdeteket Dalnoki Ferenc szervező.

Az első alkalom tavalyelőtt volt, ekkor 112 motoros jött el Nagyhegyesre, idén a pandémia miatt óvatosak voltak a szervezéssel, így családias hangulatban telt a nap negyven motorral. A ma már nem mindennapi járgányokhoz szokatlan programok is társultak, a motormustrán és felvonuláson túl volt Keleti blokk vetélkedő, valamint megválasztották a legszebb és a legcsúnyább motort is. A találkozón egy kiállító is képviseltette magát, Szabó József motorok tört alkatrészeiből, valamint fém hulladékokból készít szobrokat, ezek is megtekinthetők voltak Nagyhegyesen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések