Napok óta tort ül az erőszak Afrika legfejlettebb államában

Amit most látunk, az nem egyszerű tüntetés és fosztogatás, hanem a dél-afrikai állam történetének egyik legkeményebb próbatétele.

Az apartheid rezsim összeomlása óta nem tapasztalt erőszakhullám söpör végig a Dél-afrikai Köztársaságon az elmúlt napokban. A hatóságok több mint ezerháromszáz embert vettek őrizetbe, és hetvennél is több halottat jelentettek, a helyzet pedig olyan súlyos, hogy a rendőrség nem is képes kezelni, ezért a hadsereg segítségére is szükség van. Mi történik Dél-Afrikában?

Zuma, a hétpróbás

A jelenlegi zavargások legközvetlenebb előzménye az, hogy a hatóságok a múlt héten őrizetbe vették az ország korábbi elnökét, Jacob Zumát. A zulu származású Zuma 2009 és 2018 között állt a dél-afrikai ország élén, és talán nem túlzás azt állítani, hogy egész politikai karrierje alatt egyre csak halmozta maga körül a botrányokat. A balos-nacionalista Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) színeiben politizáló

Zuma nevéhez már korán hozzátapadt a korrupció és a zsarolás vádja, de kellett már felelnie nemi erőszak miatt is. Zumát pártja többször is megpróbálta eltávolítani a hatalomból, a parlament pedig megkísérelte alkotmányos felelősségrevonási eljárás (impeachment) alá vonni őt, sikertelenül. A hívei által csak JZ-ként emlegetett elnök politikai karrierjének végét az jelentette, hogy az ANC 2017-ben a jelenlegi elnököt, Cyril Ramaphosát választotta helyette pártelnökké, ami után nem sokkal Zuma az elnökségről is lemondott.

Jacob Zumával szemben 2018 óta folynak vizsgálatok, amik főleg a kormányzása alatti korrupcióval és csalással foglalkoznak. Kilenc évig tartó kormányzása alatt Zuma ugyanis mind a kenőpénzosztásban, mind a zsarolásban és a pénzmosásban is elévülhetetlen érdemeket szerzett, miközben szoros kapcsolatokat ápolt az ország egyik legbefolyásosabb családjával, a Guptákkal, és persze saját magánvagyonát is szorgosan gyarapítgatta. Annak ellenére, hogy a kilencévi Zuma-uralom súlyos és egyértelmű károkat okozott a dél-afrikai nemzetgazdaságnak, az elnök mindvégig tagadta bűnösségét.

A bíróságot mindez nem hatotta meg, így június végén tizenöt hónapos börtönbüntetésre ítélték Zumát, akinek először persze esze ágában sem volt bevonulni a rácsok mögé. Az egykori elnök és védői abban reménykedtek és reménykednek, hogy a legfelső bíróság majd felülbírálja a bírósági ítéletet, de erre szakértők szerint elég kicsi az esély.

Az indulatok akkor szabadultak el végérvényesen, amikor a múlt héten Jacob Zuma végül úgy döntött, hogy feladja magát, a rendőrök pedig őrizetbe is vették. Az ország két tartományában, a Johannesburg központú Gautengben és Zuma szűkebb pátriájában, KwaZulu-Natalban erre válaszul tiltakozások kezdődtek, amik hamar erőszakossá váltak.

Támadás a zuluk ellen?

Sokan, különösen KwaZulu-Natalban úgy értelmezték Zuma börtönbüntetését, hogy az egyértelmű támadás a zulu néppel szemben. Az etnikailag rendkívül sokszínű (és gyakran széttartó) Dél-afrikai Köztársaságban a zulu népcsoport az egyik legdominánsabb, az ő nyelvüket beszélik a legtöbben az országban. És a zuluk földjén egyáltalán nem ritka dolog az erőszak.

Már az apartheidrezsim 1994-es összeomlása körül is voltak erőszakos epizódok, amik a zulukhoz köthetők; igaz, a huszonhét évvel ezelőtti erőszakhullám kevésbé a zulu nemzet karakterére, annál inkább az akkori körülményekre és a rendszerváltás várható következményeire vezethetők vissza. Az viszont tény, hogy a zuluk rendkívül tradicionalisták és öntudatosak, történelmükben pedig különösen fontos helyen szerepelnek a háborúk és a királyok, akik az egész nemzetet testesítik meg. Innen nézve legalábbis érthető, miért érezhették sokan úgy, hogy Zuma börtönbe zárásával az összes zulu csuklójára bilincs kerül.

Mindez persze még nem jelenthet teljeskörű magyarázatot arra, hogy miért kezdtek el kamionokat gyújtogatni és boltokat fosztogatni az emberek két provinciában is az emberek. Mert ez történt: a kezdetben viszonylag civilizált keretek között folyó tüntetések hamar erőszakos zavargásokba csaptak át olyan nagyvárosokban, mint Johannesburg, vagy az óceánparti Durban. Ezeken a helyeken hamar a tüntetők célkeresztjébe kerültek az utcákon parkoló autók vagy éppen az üzletek.

Hasonlóan a tavalyi Black Lives Matter-tüntetésekhez az Egyesült Államokban, itt is szomorú napok vártak azokra, akik elektronikai eszközökkel vagy ruhákkal kereskedtek, hiszen a fosztogatók előszeretettel vették célba ezeket a boltokat. Híradások szólnak arról is, hogy több koronavírus elleni oltópontot is kiraboltak a két tartományban, összetörve az ottani felszereléseket, megsemmisítve az ott tárolt oltóanyagokat.

A Zuma bebörtönzése ellen tiltakozók autópályákat torlaszoltak el, a helyzet pedig olyan súlyossá vált a városokban, hogy ki kellett vezényelni a hadsereget is, mert a rendőrök nem bírták a tiltakozók nyomását. Ramaphosa elnök az elharapózó erőszak nyomán azt írta a Twitteren: a törvénysértők biztosak lehetnek benne, hogy a jog teljes erejével le fog rájuk sújtani, az ország rendőrminisztere pedig azt mondta, hogy semmiféle személyes boldogtalanság vagy elégedetlenség nem jogosíthatja fel az embereket arra, hogy fosztogatni kezdjenek.

Nem csak a szegények lázadása

Az biztos, hogy sok tiltakozó azért is az utcára vonult, mert Dél-Afrika számos részén, mint például KwaZulu-Natalban is, rendkívül rosszak az életkörülmények. Az ország gazdasága évek óta alulteljesít, a koronavírus-járvány pedig csak tovább rontott a helyzeten.

A dél-afrikaiak egyharmada ma munkanélküli, általános a szegénység és az éhezés, a közegészségügyi állapotok pedig borzasztók: a lakosság jelentős része tuberkolózisban vagy AIDS-ben szenved, a betegségek kezelésére pedig nem jut elég forrás a központi költségvetésből. A koronavírus elleni oltási program szintén elég nyögvenyelősen halad.

De az sem teljesen elrugaszkodott elképzelés, hogy a feszültségek jelenlegi kiéleződése nem elsősorban a körülményeknek, hanem Zuma és köre hergelésének köszönhető. A Zuma Alapítvány az erőszakhullámra reagálva azt közölte, hogy az csak „az emberek jogos dühe”, és hogy addig nem lesz béke az országban, amíg az egykori elnököt ki nem engedték a rácsok mögül. Zuma szabadon engedése magától értetődő módon hatalmas győzelem lenne a volt elnök táborának, és természetesen lesújtó vereség Zuma legfőbb párton belüli ellenlábasának, Ramaphosa elnöknek.

Tágabb értelemben persze nem csak két politikus ellentétéről van szó, aminek most a Dél-afrikai Köztársaság utcáin látható következményei is lettek. Tágabb értelemben arról is szól ez a mostani botrány és erőszakhullám, hogy huszonhét évvel az apartheidrezsim bukása után a dél-afrikai állam vajon felnőtt-e eléggé a feladathoz, hogy börtönbe zárjon és ott is tartson egy korrupt, bűnöző politikust.

Jacob Zuma elnöksége és alelnöksége alatt rengeteget tett azért, hogy Dél-Afrika erre ne legyen képes. Az országlása alatt elburjánzó korrupció, nepotizmus, vagy éppen az egyre gyakoribbá váló fehérellenes erőszak azt sugallja, hogy a „szivárványnemzet” és az állam nem biztos, hogy képes lesz uralni a helyzetet. Ennek viszont még félelmetesebb következményei is lehetnek. - írja a mandiner.hu