Hirdessen itt

Kiutasították a balatoni holland dílert


Két éve egy zenei fesztiválon a Balatonnál különböző többféle kábítószert árusított egy 31 éves holland férfi, tavaly vádat emeltek ellene, a napokban pedig megszületett a bírósági ítélet is.


Tavaly tavasszal emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség a holland férfivel szemben, aki egy siófoki zenei fesztiválon többféle drogot árult. A Kaposvári Törvényszék a napokban tárgyalta a férfi gyét, és vádirattal megegyező hozott ítéletet.

A vádban foglaltak szerint a férfi 2019 augusztusában a fesztiválon nagy mennyiségű ömlesztett és kiporciózott porokat, tablettákat, bélyegeket, amelyek kannabiszt, amfetamint, ketamint, LSD-t és MDMA-t találtak a rendőrök. A férfinál továbbá a kereskedéshez szükséges eszközök – mérleg, üres simítózáras tasakok -, valamint a kábítószer eladásából származó több, mint másfél millió forintnak megfelelő készpénz is volt.

Az ügyészség vádiratában a letartóztatásban lévő kereskedőrejelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint kiutasítást indítványozott.

A bíróság vádlottat – az ügyészségi indítvánnyal egyezően – 10 év fegyház büntetésre ítélte és 10 évre kiutasította az országból.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be, ezért a döntés nem jogerős.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések