Hirdessen itt

Huszonötmillió forint kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosnak


B. Krisztián lúgos orvos néven vált ismerté, miután 2013-ban lúggal öntötte le a korábbi szeretője, Renner Erika nemi szervét. Az orvost tavaly ítélte el jogerősen a kúria, mostanra pedig a kártérítési per is befejeződött. A férfinak 25 millió forintot kell fizetnie a nőnek.


Több mint 8 évvel a brutális támadás után a bíróság jogerős ítéletet hirdetett a lúgos orvos kártérítési perében – írja az Origo.

👉 Ezek alapján a férfinak 25 millió forintot kell fizetnie Renner Erikának 15 nap alatt.

Ezen kívül ki kell még fizetni a perköltséget, ami félmillió forint, és a 2 milliós fellebbezési illetéket is. Renner Erika az Origónak elmondta, még vannak elvarratlan szálai az ügynek,

👉 de természetesen örülök annak, hogy odáig eljutott az ügy, hogy a büntetőeljárás jogerősen lezárult és most már a kártérítési per is. Igenis, aki elkövet egy ilyen bűncselekményt, annak nem csak büntetőjogilag, hanem anyagilag is felelnie kell

– mondta Renner Erika, hozzátette, hogy ez egy nagyon magasszintű, jó ítélet volt, ahol végre leírták, mi is történt pontosan.

A 25 millió forint nem kevés pénz, de a nő szerint eltörpül amellett, amit ő beletett anyagilag az ügybe az elmúlt 8 év alatt.

👉 azt mondta, nagyon sokba kerültek a kezelései és el is kellett költözniük, mert a lánya többé nem tudott már abban a lakásban aludni, ahol őt megtámadták.

Ennek ellenére nem akartak több kártérítést kérni nehogy elveszítsék a pert.

„A magyar joggyakorlatban az a helyzet, hogy ha én 50 milliót kérek, és abból csak 25-öt ítélnek meg, akkor én azzal pervesztes vagyok, és annak rögtön a 6 százalékát levonja az állam. Nagyon jól be kellett állítani az összeget.

Mivel precedens a bűncselekmény és a sérülés is, nagyon nehéz volt megállapítani, hogy egy ilyen sérülés minősége mit jelent, amit a magyar jog el fog fogadni. Tudom, hogy ez egy nevetséges összeg, nem csak Amerikában, hanem Európában is, de úgy éreztük, hogy a magyar joggyakorlat ennyit fog engedni" – magyarázta a nő, majd hozzátette, hogy kifejezetten örül az ítéletnek, mert emiatt,

👉 reményei szerint más áldozat sem fogja hagyni magát, hanem végigviszi az ügyét és kártérítést kap.

Ahogy azt korábban az Origó is megírta: a lúgos orvosként elhíresült B. Krisztián 2013-ban elment volt szeretője, Renner Erika lakására, ahol

👉 megkötözte, nyugtatót és altatót adott be neki, majd levetköztette és maró aynagot öntött a nemi szervére.

Ettől a nőnek másod- és harmadfokú égési sérülései lettek, ami életveszélyt okozott. A sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak. A lúgos orvost hosszas tárgyalás után végül tavaly sikerült jogerősen elítélni. Akkor a kúria fenntartotta a harmadfokon kiszabott 11 éves börtönbüntetését.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések