A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Harminc témát tűzött nyilvános ülésének napirendjére a hajdúszoboszlói képviselő-testület


Tervezési fázisban van a Gázláng-sporttelep, továbbá fontos közlekedési csomópontokról határoztak.


Július 7-én a képviselő-testület szokásosan zárt tanácskozáson határozott végül az idei városi kitüntetésben részesülőkről. Egy pályázó kérése alapján szintén zárt ülésen döntöttek a városi televízió magasabb vezetői megbízásáról.

A testület a városháza főépületének felújítása miatt a művelődési központ nagytermében megtartott ülésén mindenek előtt elfogadta a Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2020. évről szóló beszámolóját. E szervezeti egységhez tartozik ugyanis a hajdúszoboszlói katasztrófavédelmi őrs is. Amint azt Nagy Imre tűzoltó ezredes, kirendeltségvezető szóbeli kiegészítőjében hozzáfűzte, zavartalan volt a szolgálat ellátása, a járványhelyzet kezelésében is részt vettek. A tűzoltók mintegy 400 eseményhez vonultak, több mint 70 embert mentettek ki tűz- és baleseteknél, 150 sérültet szorult helyzetből, járműből, lakásból. A tüzek legtöbbször lakásokban keletkeztek. Mint a kirendeltségvezető rámutatott, és megköszönte: az eredményességhez hozzájárult a helyi önkormányzat önkéntes mentőszervezeteknek nyújtott támogatása.

Régi problémát orvosoltak

A következő, számos kisebb-nagyobb jelentőségű téma között további térfigyelő kamerák felszereléséről, és újabb vadkamerák vásárlásáról rendelkeztek az illegális hulladék-elhelyezés visszaszorítása érdekében. A mostani beszerzéssel a Major utca 17-19. szám, továbbá a Szilfákalja 7-9. szám alatti hulladékgyűjtő szigetek és környezetük lesz ellenőrizhető. A vadkamerákat a város külterületén helyezik el, ilyenekből eredményesen már hármat működtet a helyi önkormányzat. E kamerákat nem vadlesre használják, hanem a települést övező kiserdőkben, dűlőutak környékén szemetet elhelyezők lefülelésére.


Sok helyi lakost, régóta foglalkoztató kérdés az egykori híres, közkedvelt Gázláng-pálya sorsa. A képviselő-testület hozzáfogott a több hektárt felölelő terület rendezéséhez, a fejlesztésekhez pedig pályázati forrásra számítanak az új EU-ciklusban. Mindehhez ötleteket kértek a városban élőktől, a közzétett felhívásra 19-en írták meg elképzeléseiket. A képviselő-testület aktuális döntése értelmében az amatőr-, tömegsport és diáksport érdekében készítteti el a beépítési tervjavaslatot. Az ötletek szerint egy 90-120 méteres focipálya, rekortánpálya, 400 méteres futópálya, labdajátékokra alkalmas pálya, kültéri kondipark, zajvédő fal is létesülhetne a kialakítható 2,8 hektárnyi területen, akár néhány éven belül. Az ötletek és adottságok alapján a szakmai tervjavaslat szeptember 30-ig elkészül.

A hajdúváros közlekedési helyzetének javítására irányuló intézkedések között ezúttal két neuralgikus csomópont átépítése érdekében történt előrelépés.

A Nádudvari út – Dózsa György utca – Bajcsy-Zsilinszky utcai kereszteződés régóta problematikus helyszín. Ezért a helyi képviselő-testület tanulmánytervet készíttetett. A három változat közül a szakmai bizottságok, valamint a kereszteződés három ágában útkezelőként érintett Magyar Közút Nzrt. által javasolttal egyetértett a képviselő-testület. Ez alapján megrendelik immár az engedélyes és kiviteli tervezését egy úgynevezett osztályozós csomópont kialakításának jelzőlámpás forgalomirányítással.

A Rákóczi utca – Új utca – Tokay utca közlekedési csomópontra ugyancsak három változatban készült tanulmányterv. Itt a jövőben egy körforgalom épülne, amelynek engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációja elkészíttetéséhez a képviselők hozzájárultak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések