Holtan, törött gerinccel találtak rá az idős nőre a borsodi kistelepülésen. Egy 33 éves férfi ellen emberölés miatt emeltek vádat.
A férfi egy borsodi kistelepülésen élt a családjával albérletben nagyon szegényes körülmények között. Alkalmi munkát vállalt, de mivel rendszeresen ivott, mindig pénzügyi gondjaik voltak.
Ezt úgy akarta megoldani, hogy a faluban egyedül élő 81 éves asszonytól akart pénzt szerezni. Eltervezte, hogy kirabolja, és ha kell, meg is öli.
2011. január végén az éjszakai órákban elment a nő házához, figyelte, hogy mikor fekszik le aludni, és amikor már elsötétedett bent, az ablakot benyomva bemászott és a házban értékeket kezdett keresni – írja a Bors.
A zajokra azonban az idős nő felébredt, a férfi pedig azonnal rátámadt, ököllel leütötte, majd a földön fekve tovább ütötte,
végül megragadta a nyakát és a fejét hátrafeszítve eltörte a gerincét. A nő azonnal meghalt.
Ezután kutatott tovább, de végül csak egy üveg bort tudott elvinni magával.
Hazaérve a véres ruháját elégette, a bort megitta.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
DOSSZIÉ:
📂 Egy kútban, törmelékek alatt találtak meg egy holttestet
📂 Kiáll a kubai kormány mellett a Black Lives Matter
📂 Ítéletidő Belgiumban: már hat halálos áldozata van az áradásoknak
📂 Mélyszegénység: Brutális dugó alakult ki az M7-esen a Balaton felé
0 Megjegyzések