Hirdessen itt

Egy kútban, törmelékek alatt találtak meg egy holttestet


A gyilkos és társai évekig bujkáltak.


Évekig bujkált az a Heves megyei férfi, aki a vád szerint egy kalapáccsal verte halálra ismerősét. Két társa is volt, ők segítettek elrejteni a holttestet. Egy kútba dobták az áldozatot, aztán törmeléket tettek rá. Ezután elmentek a halott férfi otthonába, és ellopták az állatait.

A később meggyilkolt férfi rendszeresen járt át későbbi gyilkosához. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudta, hogy nem kedveli őt. Ezt tette 2015 karácsonya előtt is.

Amikor kettesben maradtak, a házigazda egy kőműveskalapáccsal leütötte,

méghozzá olyan erővel, hogy a férfi koponyája darabosra tört. Pillanatok alatt meghalt.

A holttestet a gyilkossággal vádolt férfi két barátjával egy plédbe csavarta, és bedobta az udvaron ásott kútba, amit néhány nap múlva egyikük törmelékkel töltött fel, majd lebetonozott.

A három barát ezután megbeszélte, hogy ha valaki az eltűnt után érdeklődne, azt válaszolják, hogy ismerősük börtönbe került.

Az ünnepek után a három barát elment a meggyilkolt férfi hajdúsági tanyájára, ahol kirámolták a lakatlan házát, és elvittek onnan több haszonállatot.

Később megszakították egymással a szorosabb kapcsolatot, volt, aki álnéven bujkált az országban, és volt, aki külföldre menekült, ahol embercsempészés miatt felfüggesztett börtönre ítélték.

Végül a rendőrök elfogták őket, és ketten beismerő vallomást tettek.

A gyilkost emberöléssel, társait bűnpártolással, illetve mindhármukat lopással vádolják. Emellett egyikük ellen közokirat-hamisítás miatt is eljárás indult. Ketten közülük hosszú évekre börtönbe kerülhetnek – írja az Origo.

DOSSZIÉ:

📂  Kiáll a kubai kormány mellett a Black Lives Matter

📂 Varga Judit: Kiderült, a Bizottságnak az a baja, hogy nem engedjük be intézményeinkbe az LMBTQ-lobbit

📂 Ítéletidő Belgiumban: már hat halálos áldozata van az áradásoknak

📂 Mélyszegénység: Brutális dugó alakult ki az M7-esen a Balaton felé

📂 Minden eddiginél több homoszexuális sportoló indul a tokiói olimpián

📂 Morawiecki: Megengedhetetlen, hogy az EU hátrányosan megkülönböztesse Lengyelországot

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések