Hirdessen itt

Anya és lánya együtt termesztette a marihuánát Püspökladányban (videó)


Egy budapesti nő az anyja püspökladányi házában termesztette a marihuánát, amiben az asszony is segített neki.


A 40 éves nő 2018-ban Budapesten élt, de az ideje nagy részében az anyja püspökladányi házában volt. Rendszeresen segített rossz állapotban lévő anyjának, és a családi vállalkozásban is részt vett.

A nő 2018 őszén Budapesten kannabiszpalántákat vett, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket. Ezeket mind elvitte az anyja házába.  

Az anyjával együtt ezek után elkezdték termeszteni a kábítószert. A növényeket előbb a házban felállított fóliasátorban nevelték, majd a kihajtást követően a kertbe ültették. A növényekről legalább háromszor szüretelték le a virágokat és a leveleket.

A rendőrség 2019 októberében tartott házkutatást az asszony házában, valamint a nő budapesti lakásában. Mindkét helyszínen találtak kábítószert.

Az ügyészség kábítószer birtoklása miatt emelt vádat ellenük. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje a nőt fegyházbüntetésre, az anyját pedig börtönbüntetésre.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések