Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.


A megye rendőri szervei 2021. július 19-én garázdaság, valótlan bejelentés, illetve a távoltartó határozat szabályainak a megszegése miatt összesen hat főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott személyeket hetvenkét órán belül állítják bíróság elé.

A Miskolci rendőrök egy elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el és vettek őrizetbe.

Az említett ügyeken túl a megye egyenruhásai a közúti ellenőrzések során három ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt huszonnégy órában egy személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés tíz esetben jutott a rendőrség tudomására.