A szolnoki és a karcagi rendőröknek is garázdaság miatt kellett intézkedniük.
Az egyik szolnoki áruház önkiszolgáló kasszájánál alakult ki vita két helyi lakos között kedden a koraesti órákban. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a szóváltás során, egy 19 éves férfi a ruházatából egy paprika spray-t vett elő, amellyel arcon fújta vitapartnerét és annak élettársát. A 30 éves férfi és barátnője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedtek.
A helyszínre kiérkező rendőrök elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a garázdaság vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt, akit gyanúsítottként kihallgattak, majd beismerő vallomást tett.
Szintén garázdaság miatt kellett intézkedniük a Karcagi Rendőrkapitányság járőreinek kedden dél körül. A rendelkezésre álló adatok szerint, két helyi nő vitatkozott össze egy kunhegyesi buszmegállóban, a cselekmény másokban megbotránkozás és riadalmat keltett.
Hirdetés
A szóváltás során kölcsönösen bántalmazták egymást, ami miatt – az elsődleges orvosi vélemény szerint – mindkét asszony könnyű sérülést szenvedett.
A karcagi nyomozók a 30 éves nőt garázdaság és testi sértés vétség, míg a 22 éves asszonyt garázdaság vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
0 Megjegyzések