Öt tinédzsert tartóztattak le Belgiumban, mert csoportosan megerőszakoltak egy fiatal lányt – írta a BBC.


A szexuális agresszióról felvételek is készültek, és miután ezek kikerültek a közösségi oldalakra, az áldozat öngyilkos lett. A belga ügyészség szerdai közleménye szerint a támadók közül hárman kiskorúak. Őket a fiatalkorúak intézetébe vitték, a két másik, egy 18 és egy 19 éves férfi őrizetbe került.

Utóbbiak még szerdán bíróság elé állnak. A belga sajtó által közölt hírek szerint a lány május 15-én, Gent városában beszélt meg egy találkozót egyik fiú ismerősével. A helyszínre azonban nemcsak ő érkezett, hanem szándékosan négy társa is elkísérte, akik zaklatni kezdték, majd megerőszakolták. A támadás során képek készültek, melyek a közösségi oldalakon is megjelentek.

Az áldozat apja a Het Nieuwsblad című belga lapnak azt nyilatkozta: ez válthatta ki a lányából, hogy önkezével véget vet az életének. Sarah Schlitz egyenlőségért felelős államtitkár azt ígérte, hogy lépéseket tesz a szexuális erőszakról készült képek online megosztásának megakadályozására. Schlitz azt mondta, hogy egyeztetéseket kezdenek a közösségi médiacégek képviselőivel, hogy a moderálási elvekről beszéljenek. Az ügyet a belga igazságügyi miniszter a Twitteren kommentálta. “Borzalmas, nincsenek rá szavak” – írta Vincent van Quickenborne, hozzátéve: kéri, hogy a szexuális erőszak áldozatai tegyenek feljelentést. Liesbet Stevens, szociológus, nemek közötti esélyegyenlőség szakértő úgy nyilatkozott a belga tévének, hogy sajnos nem elszigetelt esetről van szó. évente mintegy 200 csoportos erőszakot vizsgál a rendőrség.