Hirdessen itt

Indul a Nyári diákmunka program


Az uniós átlagnál jóval kedvezőbbek a hazai ifjúsági munkanélküliségi mutatók


Július 15-től regisztrálhatnak a középiskolások és egyetemisták a Nyári diákmunka programra, amelyet hárommilliárd forinttal támogat a kormány. Az adatok szerint a magyar fiatalok szívesen dolgoznak, és nem csak a vakáció ideje alatt: a kormányzati támogatásoknak köszönhetően hazánkban a járványhelyzet ellenére is jóval kedvezőbbek az ifjúsági munkanélküliségi adatok, mint az uniós átlag.

Idén is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16–25 éveseket a júniusban induló, úgynevezett Nyári diákmunka program. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a napokban bejelentette: hárommilliárd forintos keretösszeget biztosítanak e célra, amely mintegy 25 ezer fiatal foglalkoztatását teszi lehetővé.

A program idén június közepétől augusztus végéig tart, a diákok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak munkába.

Ismert, a Nyári diákmunka program már kilencedik éve működik,

eddig 210 ezer középiskolás és egyetemista vakációs munkavégzését segítette, nem kevesebb, mint húszmilliárd forintból.


A program egyik pillére az önkormányzati diákmunka, ennek keretében diákok naponta legfeljebb hatórás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként akár két hónapos időtartamra.

Járványhelyzetben is az élen

A másik pillér a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban támogatja a diákok idényjellegű munkavégzését, utóbbi területen így a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is segítheti a hazai vállalkozásokat. A cégek esetében a legfeljebb napi nyolcórás foglalkoztatás támogatható. Bértámogatásként a munkabér összegének 75 százalékát térítik meg maximum két hónapra. Az ITM tájékoztatása szerint a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként havi 164 250 forint lehet a támogatott munkabér, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125 550 forint összeg vehető figyelembe.

Az ifjúsági munkanélküliségi mutatók egyébként jelentősen javultak az elmúlt évek során. Míg 2010 előtt még harminc százalékhoz közelített a fiatalok munkanélküliségi rátája, ez mára kevesebb, mint a felére esett vissza.


Örvendetes, hogy a járvány megjelenését követően számos uniós országgal szemben Magyarországon nem vált általánossá az ifjúsági munkanélküliség, sőt. A kedvező eredményeket európai összehasonlításban is meg tudtuk őrizni: 17 százalék feletti uniós átlaghoz képest hazánkban mindössze 12,5 százalékos az ifjúsági munkanélküliség aránya.

Az ITM a fiatalok biztonsága érdekében idén is közzétette a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatóit.

Éjszaka tilos

A munkavállalás iránt érdeklődő diákok számára fontos tudni, hogy a munka törvénykönyve szerint az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves, ugyanakkor bizonyos feltételek megléte mellett a 15. életévüket betöltöttek is dolgozhatnak. Munkaviszonyt kizárólag írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni. A dokumentumban minimális tartalmi követelményként rögzíteni kell az alapbért és a munkakört. Ha a szerződés nem tartalmaz konkrétumot az időtartamról, akkor határozatlan idejűnek minősül. A 18 év alattiak esetében a munkavégzéshez a szülőnek vagy gondviselőnek írásban kell hozzájárulnia. A munkavégzésükre vonatkozó speciális szabályok szerint a fiatalok éjszakai munkát nem végezhetnek, részükre rendkívüli munkaidő sem rendelhető el. A napi munkaidejük legfeljebb nyolc óra lehet, pihenőnapjaik nem oszthatók be egyenlőtlenül, munkaközi szünetük időtartama hosszabb.

A nyáron dolgozó diákokra is érvényes a minimálbér vagy a garantált bérminimum. Ha egy fiatal napi nyolc órát dolgozik, havi bérének legalább 167 400 forintnak kell lennie. Amennyiben középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munkát lát el, ugyanennyi munkáért legalább 219 ezer forint illeti meg.

Többet kereshetnek

Bodó Sándor korábban beszélt arról is, hogy egyre kevesebb a fiatal a közfoglalkoztatásban, ami annak is köszönhető, hogy a 25 év alatti fiatalok munkához jutását számos kormányzati intézkedés segítette. Az Ifjúsági garanciaprogram keretében például 170 ezer fiatal részesült képzési, bér- és vállalkozóvá válási támogatásban az utóbbi években.

Emlékeztetett arra is, hogy jövő januártól a 25 év alatti munkavállalók bére után már nem kell levonni a személyi jövedelemadót.

Ez azt jelenti, hogy a bruttó keresetük azonnal több tízezer forinttal emelkedik. Egy minimálbérért dolgozó fiatal kézhez kapott fizetése például több mint 25 ezer forinttal lesz magasabb jövőre. Egy háromszázezer forintos bruttó bérért foglalkoztatott fiatal pedig több mint 45 ezer forinttal többet kaphat kézhez.


Az adómentesség ráadásul nemcsak a teljes munkaidős fiatal munkavállalóknak jár, a kedvezménynek köszönhetően például a diákmunkások és az alkalmi foglalkoztatottak is többet kereshetnek változatlan bruttó fizetés mellett is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések