Hirdessen itt

Hadházy és Szél: hétszínű szalagból készítettünk kokárdát, ellenállunk


Nem normálisak. A két momentumos most így hergeli a magyarokat.


Hadházy bejegyzése a közösségi oldalon:

Szél Bernadett segédkönyvtárosként dolgozza le a büntetését, amit a dudálós tiltakozás szervezése miatt kiszabtak rá. Meglátogattam őt ma a munkahelyén, így együtt tűzhettük ki a háromszínű és a hétszínű szalagból készített kokárdát.

Tisztában vagyok azzal, hogy a Fidesz kifejezetten annak örül, ha az ellenzék ezzel a felháborító törvénnyel foglalkozik. Úgy mérte, hogy a melegek elleni uszításuk sikeres lehet, ráadásul a következő hetekben legalább „ezzel lesznek elfoglalva a libernyákok”, és addig sem a teljesen szétesett egészségügyről vagy a gigantikus lopásokról lesz szó.

Mégis: ezen az ügyön sem lehet átlépni, ahogyan nem szabadott volna olyan sok ügyön átlépni – a Fudan Egyetem, a vagyonkezelő alapítványok, a járvány áldozatai, a maradék egészségügy szétverése stb. stb. Ezek mind olyan bűnök, ami ellen nem elég csak egy-két kommunikációs panel ellövésével fellépni.

A mostani uszító, homofób törvény ellen is csak a valódi ellenállásban bízhatunk. A kis kokárda is fontos, de még fontosabb lenne az állampolgári engedetlenség – ez a törvény is azok közé tartozik, amit nem csak meg lehet szegni, hanem meg is kell!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések