Hirdessen itt

Hódi Pamela újszülött kislánya tiszta apja: már hazavitték új, kertes házukba


Hódi Pamela először szólalt meg második gyermeke születése után.


Hódi Pamela tavaly november közepén azzal lepett meg mindenkit, hogy a Hot! magazin címlapján nemcsak menyasszonyként pózolt, hanem babapocakosan is: párjával, Tóth Bencével hat hónappal a szakításukat követően gyermeküket várva, titokban összeházasodtak.

Az influenszer egy héttel később azt is elárulta, hogy második gyermeke is lány lesz, Berki Natasa Zselyke hugicának örülhet.

A 32 éves sztár május 7-én, pénteken posztolt az oldalára egy fotót, amin ő és férje láthatók a kórházban. Azt írta: "Most egy kis időre elköszönök Tőletek, mert elérkezett a napja annak, hogy átvegyük Istentől az ajándékunkat".



A kismama a baba születése óta most először a Blikknek szólalt meg, és azt mondta, újszülött kislánya nagyon hasonlít az apukájára.

- Tiszta apja a kislányunk, mintha Bencét tartanám a karomban! A család szerint viszont abszolút vegyes, de én úgy látom, hogy napról napra változik, bízom benne, hogy azért belőlem is örökölt valamit - mesélte a napilapnak.

A babát már haza is vitték új otthonukba. Pár hónappal ezelőtt költöztek egy Budapest közeli településre, ahol egy kertes házat építtettek. Férje mindenben a segítségére van, ha kell, pelenkát cserél, és éjszaka is felkel a babához.



- Bence zokszó nélkül megteszi, és rengeteget segít nekem. A kezem ügyébe adja, ami kell, ha arra van szükség, támasztja a hátam, vagy amiben éppen tud, abban segít. Kezd belerázódni az apaszerepbe, egyre ügyesebben pelenkázik, és bánik a kicsivel, nagyon büszke vagyok rá.

Hódi Pamela arról is beszélt, hogy míg az első gyermekénél tapasztalatlan és görcsös kismama volt, a másodiknál már nem volt aggódós, és sok mindent másképp szeretne csinálni, mint Natikánál. Inkább a babára hangolódik, mint hogy betartsa, hogy háromóránként megetesse. Ezúttal a szülés után két hónapig fotózást és forgatást sem vállal. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések