Hirdessen itt

Családtagjai fejeztek le egy 20 éves fiatalt Iránban, amikor rájöttek, hogy homoszexuális


A fiú nemi identitása úgy derült ki, hogy az iráni hadesereg leszerelte „szexuális romlottság” miatt.


Alireza Fazeli Monfaredet május 4-én, azaz múlt hét kedden gyilkolta meg „becsületből” mostohatestvére és unoktestvérei. A gyilkosságot azért követték el a rokonok, mert a 20 éves fiúról kiderült, hogy homoszexuális. Minderre úgy jöttek rá, hogy az iráni katonaság leszerelte „szexuális romlottság” miatt.

A brit lap úgy tudja, az iráni fiatal éppen a szökést tervezte az országból

A hírről a pinknews.co.uk nyomán beszámoló Transindex részletezi az eseményeket is: a fiút úgy csalták el a lakásáról a gyilkosság helyszínére, hogy azt mondták neki: az apja látni akarja. Miután megölték, le is fejezték, majd elhagyták a holttestet egy mező közepén. Az elkövetők felhívták Alireza Fazeli Monfared édesanyját, és elmesélték neki, mit tettek. Az anya sokkot kapott, ezért kórházba került. Az elkövetőket letartóztatták.

A brit lap úgy tudja, az iráni fiatal éppen a szökést tervezte az országból. Törökországban szeretett volna menedékjogot kérni, ahol kedvese is tartózkodik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések