Ötven rendbeli csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy kaposvári iskola testnevelő tanára ellen, aki a szülőket megtévesztve hat esztendőn át nyerészkedett - közölte a Baranya Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.


Varga-Koritár György főügyész a közleményben azt írta, az egyik kaposvári általános iskola testnevelő tanára, "a labdarúgó szövetség által szervezett ingyenes utánpótlás programban való részvételért saját magának kért pénzt a szülőktől" 2014 és 2020 között.

A közlés szerint a labdarúgó szövetség kifejezetten a köznevelési intézmények tanulói számára szervezett utánpótlás programot, amelynek keretében a szövetség minden évben együttműködési megállapodást kötött a kaposvári általános iskolával, ahol a vádlott dolgozott.

A megállapodás alapján az iskola vállalta, hogy sportcsoportonként heti kétszer egy órában biztosítja a gyerekek rendszeres, szakszerű foglalkozását. A megbízási szerződés alapján a szövetség a feladatok ellátásához a sportvezetőknek minden évben tiszteletdíjat biztosított, ugyanakkor a tanulóknak semmiféle tagdíjat nem kellett fizetniük.

Az iskolában a sportcsoport vezetői feladatokat ellátó vádlott minden évben küldött egy tájékoztatót a programban résztvevő tanulók szüleinek, amelyben arról értesítette őket, hogy a programban való részvétel havi befizetést jelent a tanulók részére.

A vádlott kezdetben havi 2500, a későbbiekben havi 3000-4000 forintot szedett be a tanulóktól a programban való részvétel díjaként. A tanár összesen több mint kétmillió forintot vett át jogosulatlanul.