Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ujhelyi vergődik: Orbán ambíciói csődöt mondtak, Európa sorsába nem tud beleszólni


„Egy reneszánszt, egy európai reneszánszt akarunk.” - így összegezte célkitűzéseiket Orbán Viktor az olasz és lengyel kormányfővel való találkozást követően. A miniszterelnök a Fidesz Európai Néppártból való kilépését követően szervezte meg a csütörtöki megbeszélést.


„Nincs egyetlen olyan téma sem, amelyben ne tudnánk egyetértést kialakítani, és hogy a mi nemzeteinknek az értékei sem állnak szemben egymással, ez igaz a legfontosabb belpolitikai kérdésekre, és igaz a külpolitikára is.”

Orbán Viktor kiemelte, Olaszországban és Lengyelországban is erős atlantista kormány működik, és Magyarország is elkötelezett tagja a NATO-nak.

Ujhelyi István a mérhetetlen MSZP EP-képviselője szerint Orbán Viktor Európa ellenzékébe szorult, és Európa sorsába nem tud beleszólni.

👉 „Orbánnak szembe kellene néznie azzal, hogy az a politika, amit folytat Magyarországon, és az a néhány évvel ezelőtti ambíciója, hogy ő majd Európa nagypolitikai vezetője lesz, ez teljesen csődöt mondott.”


- nyilatkozta Ujhelyi.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések