Hirdessen itt

Tetten érte a rendőrség a győri pedofilt


Az Országos Rendőr-főkapitányság szombat hajnalban kiadott közleménye szerint a napokban Győrben a bűncselekmény előkészülete közben tetten értek egy pedofil férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.


A gyanúsított már korábban is követett el hasonló jellegű bűncselekményeket, amiért letöltendő börtönbüntetést kapott.

👉 A Magyar Nemzet információi szerint szabadulása után nem sokkal internetes, meleg társkereső oldalakon újra gyermekkorúakkal kívánt szexuális kapcsolatot létesíteni, szerencsére a rendőrség bűnügyi felderítői leleplezték.


A bíróság letartóztatta a 42 éves gyömörei pedofil gyanúsítottat, és tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményért való ellenszolgáltatás nyújtásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználása miatt indult ellene büntetőeljárás.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztály győri osztályának felderítői még idén februárban jutottak olyan információkhoz, hogy az egyik speciális internetes erotikus társkereső oldalon egy középkorú férfi lehetőséget keresett arra, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe egy gyermekkorú fiúval szexuális kapcsolatot létesítsen.

A nyomozás során a rendőrök feltérképezték a gyanúsított valós szándékát az internetes csevegő applikáción keresztül, mely során megállapítást nyert, hogy

👉 a férfinak szándékában áll pénzt adni azért, hogy egy gyermekkorút szállítsanak neki Győrbe, akivel szexuális kapcsolatot létesíthet.


Molnár Gábor biztonságtechnikai és adatvédelmi igazságügyi szakértő a Magyar Nemzetnek elmondta: ez a rendőrségi felderítési taktika azt takarja, hogy a KRNNI munkatársai a bűncselekményre utaló jeleket észlelve a rendelkezésükre álló, a törvény által biztosított titkos nyomozati módszereket alkalmazva csapdát állíthattak a gyanúsítottnak, így jelentkeztek a hirdetésre.

A nyomozócsoport megszervezte a találkozót, mely során a gyanúsított az előre megbeszélt pénzösszeggel érkezett a győri helyszínre. Nem tudhatta, ott egy beépített nyomozóval találkozik, aki eljátszotta a bűncselekmény végrehajtásában közreműködő randiszervező szerepét. A rendőrség a találkozóról kép és hanganyagot rögzített a későbbi bizonyítás érdekében, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a gyanúsított szándékai komolyak, a KRNNI műveleti egysége a pénz átadása közben tetten érte, majd megbilincselte.

👉 Elfogását követően a gyanúsított beismerő vallomást tett, ekkor derült ki, az álnéven, hamis profillal gyermekkorú szexuális partnert kereső férfit hasonló jellegű szexuális cselekményért már korábban elítélte a bíróság.


A KRNNI rendőrei a gyanúsítottat őrizetbe vették, majd a Győri Járásbíróság harminc napra elrendelte letartóztatását. Visszaesőként a pedofil férfi a bűncselekmény elkövetéséért kiszabható maximális büntetést, tíz évnyi szabadságvesztés kiszabását kaphatja majd a bíróságtól.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések