Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szülei között aludt, majd kalapáccsal agyonverte apját


Szilágyi István színművészt saját fia, Péter gyilkolta meg, amiért életfogytig fegyházba zárhatják


Akár tényleges életfogytiglani fegyház is kiszabható Szilágyi Péterre bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt. A fiú aznap szülei között aludt, majd reggel kalapáccsal agyonverte apját.

Akár tényleges életfogytigalni fegyházra is ítélhetik az 50 éves Szilágyi Pétert, aki tavaly május 3-án, miután éjjel még szülei között aludt, kalapáccsal agyonverte 83 éves édesapját, Szilágyi Istvűán színművészt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a borzalmas apagyilkosság körülményeinek a tisztázását és átadja a Fővárosi Főügyészségnek a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított apagyilkos ügyének nyomozati iratait, melyek egyike, a bűntethetőség kérdését eldöntő igazságügyi elmeorvosi vizsgálat eredménye rendkívül fontos, hiszen a szakértők kimondták:

👉 Szilágyi Péter az elkövetés időpontjában beszámítható állapotban volt. A bizonyítás során azonban még mindig megtörténhet, hogy a pszichésen beteg férfiról egy újabb elmeorvosi szakértői vizsgálat megállapítja, állapota olyan súlyossá vált, hogy beszámíthatatlan, és kényszergyógykezelését kell elrendelni.


A jelenlegi ismereteink szerint azonban erről egyelőre szó sincs; Szilágyi Péterre – bizonyítottság esetén – életfogytiglani fegyházbüntetés vár, ami, tekintettel a súlyos minősítések miatt, akár tényleges életfogytiglani is lehet.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folytatták le az eljárást a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói a fiú ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2020. május 3-án reggel XVII. kerületi otthonukban megölte édesapját. A nyomozás adatai szerint Péter az édesapját 7 és 8 óra között

👉 hosszú perceken keresztül bántalmazta, kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint mellkasát is megtaposta. Az idős férfi végül többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen belehalt sérüléseibe.


Elfogása után az áldozat fiát zavart állapota miatt először kórházba vitték, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.

A nyomozók rekonstruálták a tragédia napján, illetve az azt megelőző éjszakán történteket is. A nyomozás alapján Sz. Péter az emberölés előtti éjszaka nyugtalan volt, és szülei közé feküdt le aludni, reggel pedig egy kalapáccsal támadta meg apját. A gyanúsított édesanyja próbált segíteni férjének, de fiát nem tudta megállítani. Ezután egy közeli üzletbe sietett, és onnan kért segítséget.

A színművész özvegye, az azóta szintén elhunyt Humenyánszki Jolán szobrászművész két nappal a történtek után a Ripost című bulvárlapnak ismerte el, hogy saját fiúk végzett az apjával.

Az özvegy elmondta azt is, hogy a történtek ellenére szereti a fiát és reménykedik abban, hogy még életében viszontláthatja Pétert. Az asszony ugyanakkor szeretne igazságot szolgáltatni elhunyt férjének, akivel 50 évet éltek házasságban. Joli néni a szívével ugyan megbocsájtotta fia szörnyű tettét, de az eszével tudja, hogy nem állhat ki mellette sem a nyomozás, sem pedig a bírósági tárgyalások során.

A Ripost megtudta:

👉 az asszony részletes vallomást tett a rendőrségen annak ellenére, hogy közben a szíve szakadt meg. Jolika néni elmondta a nyomozóknak: Péter azért „kattant” be május 3-án reggel, mert nem volt otthon egyetlen szem nyugtató és a családnak nem volt pénze arra, hogy kiváltsák a receptet.


A színész és a szobrászművész egyetlen gyermeke ekkor önmaga ellen fordult és a saját fejét verte az ágykeretbe. Szilágyi István ezért szólt rá, de a jó szándékú figyelmeztetés csak olaj volt a tűzre. Péter az idős édesapja ellen fordult, mint korábban már annyiszor, de ezúttal édesanyja könyörgésére sem állt le és egy kalapáccsal halálos ütést mért a színész fejére, majd meg is rugdosta az édesapját.

Joli néni mindennek szemtanúja volt. Ő szaladt segítségért a szomszéd kisboltba, ahonnan értesítették a rendőröket. Az idős asszony tisztában volt azzal, hogy a jog szerint nem lett volna köteles terhelő vallomást tenni a saját fiára, de ő úgy döntött, nem él ezzel a lehetőséggel.

Terrorizálta apját

Szilágyi Péter 2017 nyarán már összeverte az apját, többszörös bordatörést okozva neki, ami miatt kórházba is került a színművész. Szilágyi István a bíróságon megbocsátott a fiának, azt kérve: ne zárják börtönbe.

Vallomásában ő és fia is azt állították, hogy baleset történt, a színész megszédült és ráesett a farakásra, akkor tört el a bordája. Az igazságügyi orvosszakértő azonban kimondta: a sérülések bántalmazásból származnak, nem véletlenszerűen keletkeztek. A bíróság végül 2018-ban jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte Szilágyi Pétert, de a büntetés végrehajtását három évre felfüggesztették.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések