Hirdessen itt

Mielőbbi oltást szeretnének a kiskereskedelmi dolgozók


A szakszervezet szerint gyorsabban halad az átoltottság, ha a kereskedelem külön sorra kerül


Immár túlnyomó többségben vannak azok a bolti dolgozók, akik szorgalmazzák az oltások fölvételének mielőbbi lehetőségét a kereskedelemben – derül ki az aktuális szakszervezeti felmérésből.

– Dinamikusan nő az oltási hajlandóság a kiskereskedelemben: friss felmérésünk szerint

👉 az ágazati dolgozók hetven százaléka ma már szeretné felvenni a koronavírus elleni vakcinát, szemben a korábbi óvatossággal


– közölte a Magyar Nemzettel a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Bubenkó Csaba ismertette: a munkavállalók érzékelik a raktárakban, illetve az üzletekben is, hogy országosan fokozott a járványhelyzet, ami a boltokban is megmutatkozik, ezért egyre többen látják úgy, hogy mielőbb gondoskodni kell a közös védekezésről az egyéni felelősség mentén is.

– Közzétettünk egy felmérést, miután egyre több boltból jelezték, hogy otthoni és munkahelyi környezetükben is sokan megbetegedtek. Azt kérdeztük a kereskedelmi alkalmazottaktól, akik nap mint nap a lakossági fogyasztás kiszolgálásában a frontvonalban szolgálnak, hogy hajlandóak lennének-e a vakcina fölvételével védeni a maguk és a munkatársaik, illetve a családjuk, továbbá a vásárlók egészségét – mondta Bubenkó Csaba.

Úgy folytatta: arra is kíváncsiak voltak, hogy szeretnék-e az áruházi, raktári dolgozók, hogy a tanárokhoz hasonlóan minél hamarabb, a vevőkkel való napi kapcsolat miatti veszélyeztetettségük okán akár már holnap hozzájussanak az oltási lehetőséghez.

👉 – A válaszok alapján – akárcsak az oltási hajlandóságban – nagy arányban, mintegy hetven százalékban úgy vélekednek a kereskedelem érintettjei, hogy élnének a gyors lehetőséggel.


A harmadik kérdésünk pedig az volt, hogy akár a munkahelyen megszervezett formában, vagyis a kereskedelmi létesítmények üzemorvosainak bevonásával tömegesen átesnének-e a vakcina beadatásán. Ez ugyancsak vállalható a többségnek – sorolta a szakszervezet elnöke, aki már hetekkel ezelőtt is kezdeményezte az élelmiszerüzletek kiszolgálóinak és a boltokat áruval ellátó logisztikai központok alkalmazottainak előrébb vételét az oltási sorrendben,

👉 de az önkéntes oltakozás iránti igény mostanra erősödött fel.


– Szakszervezetünk a kezdetektől támogatja, hogy megvalósuljon a lakosság átoltottsága. Meggyőződésünk, hogy ahogy a bolti alkalmazottak és maguk a kereskedők is egy éve derekasan helyt állnak a járvány miatt gyakran változó ellátási rendszerben, most is kulcsfontosságú a szerepük.

👉 Nemcsak abban, hogy a járvány mostani hullámát mihamarabb leküzdje az ország, hanem hogy az újranyitás után is gördülékeny legyen a mindennapi élet, és egyre hamarabb vissza tudjunk állni a növekedési pályára.


Kérjük, hogy azok a kereskedelemben dolgozó kollégák, bármilyen területről, akik egyetértenek abban, hogy a vakcinák fölvételével hozzájárulnak a védekezés sikeréhez, az átoltottság eléréséhez, mielőbb regisztráljanak az oltásra – hangsúlyozta Bubenkó Csaba.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések