Hirdessen itt

DK: a kormány fejezze be az embereket elbizonytalanító, oltásellenes kampányt!


A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt hétfőn, hogy fejezze be az "embereket elbizonytalanító, oltásellenes" kampányát.

A DK frakciószóvivője online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kabinet pártpolitikai kérdést csinál az oltásból. A kormány a hétvégén közzétett egy táblázatot, amelyik szerint a "bevizsgálatlan keleti vakcinák" jobbak, mint a nyugatiak, a Pfizer-vakcina beadása után pedig sokkal többen kapják el a vírust és halnak meg - tette hozzá Varga Zoltán.

A politikus jelezte: az ügyben Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina egyik kifejlesztője, Széchenyi-díjas kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány táblázata félrevezető, arról több fontos információt is lehagytak, például azt, hogy milyen korú betegekről van szó, és közülük hányan voltak krónikus betegek.

Varga Zoltán kijelentette: a kormány emberéletekkel játszik, amikor mindent megpróbál megtenni azért, hogy "aláássa" az emberek bizalmát az Európában már bevált oltóanyagok iránt. A kabinet képes akár adatot hamisítani és hazudni is, hogy igazolja az eddigi vakcinabeszerzési gyakorlatát - vélekedett.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések