A 470-es úton, Békéscsaba külterületén összeütközött két személygépkocsi hétfőn. A helyszínelés miatt teljes útlezárás van.
Békés megyében, a 470-es úton, Békéscsaba közelében hétfőn 15 óra körül összeütközött két személygépkocsi – olvasható a police.hu oldalán.
👉 A balesetben többen megsérültek, a helyszínelés miatt útlezárás van.
A Békéscsabáról Békésre tartókat a Békési úti körforgalomnál a 44-es főút elkerülő szakaszára terelik.
Békésen pedig a város határában visszafordítják és Gerla felé irányítják a járművezetőket, ahonnan a Dobozi úton tudnak eljutni Békéscsabára. A rendőrség a közlekedők megértését és türelmét kéri!
Az esethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik feszítővágó segítségével megkezdték a járművekbe beszorult emberek kiszabadítását – írja a katasztrófavédelem.
Frissítve:
Dr. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta hírportálunkat a történtekről. Elmondása szerint az egyik személyautóval három fiatalember utazott Békéscsabáról Békés irányába, amikor a jármű kisodródott az út szélére, s elcsapott néhány jelzőoszlopot. A sofőr visszarántotta a kormányt, ekkor érintőlegesen ütközött a gépkocsi egy szemből jövő autóval, majd ezek után félfrontálisan egy másikkal.
👉 A balesetben a három fiatalember mellett az utóbbi jármű két utasa sérült meg, információink szerint az öt sérült közül egy életveszélyes állapotban van.
0 Megjegyzések