Hirdessen itt

Ferencvárosban nagycsütörtökön provokálják a keresztényeket


Vejkey Imre felszólítja Ferencváros polgármesterét, hogy tüntesse el a gyalázatot a közterületről


Nagycsütörtökön a kilencedik kerületi Ferenc téren – egyelőre nem tudni, hogy kik – egy olyan, Jézus Krisztust ábrázoló plakátot tettek ki, amelyen a szivárványos genderlogó látható.

Vejkey Imre, a parlamenti imacsoport KDNP-s vezetője lapunknak reagálva elmondta:

👉 Felháborítónak tartom, ami történt és felszólítom Ferencváros polgármesterét, hogy tüntesse el ezt a gyalázatot a közterületről, és az agresszorokat is felszólítom, hogy fejezzék be a keresztényüldözést.


Vejkey Imre így folytatta:

👉 Nem tűrhetjük némán, hogy ránk gyújtják templomainkat, tönkreteszik harangjainkat és szent ünnepeinken gyalázzák Jézust és a keresztény közösséget!


Hozzátette: vissza kell térnie világunknak a devianciából a normalitáshoz, és mindenkit arra kért, hogy álljunk ki a keresztény értékek mellett, és minél többen adjunk hangot annak a véleményünknek, hogy ez tűrhetetlen.

Egyébként

👉 ugyanezen a IX. kerületi téren állították fel a nagy port felvert Black Lives Matter-szobrot, amely azonban csak pár órán át állhatott háborítatlanul a szobornál megjelent tüntetők miatt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések