Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Deutsch: Tudatosan lohol a néppárt a liberális, baloldali irányba + videó


Folyamatosan és nagymértékben csökken az Európai Néppárt parlamenti mandátumainak száma – fejtette ki Deutsch Tamás a hírTV-ben. A fideszes politikus úgy fogalmazott: ahogy a kereszténydemokrata értékeket maga mögött hagyta a néppárt, úgy romlottak a választási eredményei is.


Saját, tudatos döntésekkel sodródik, rohan, lohol liberális, baloldali irányba az Európai Néppárt – mondta Deutsch Tamás a hírTV Magyarország élőben című műsorában. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint ma

👉 már nagyítóval is alig lehet megkülönböztetni a párt álláspontjainak jelentős részét a Renew nevű európai liberális pártformációtól vagy a szociáldemokraták európai frakciójától.


Deutsch Tamás szerint a Fidesznek éppen ezzel a politikai folyamattal volt baja. Ezért is fogalmaztak meg programot arról, hogy hogyan kellene megerősíteni a néppártot, hogyan lehetne újra rátalálni ismét azokra a kereszténydemokrata értékekre, amelyek Kohl és Martens idején a párt erejét jelentették.

Ahogy ezeket maga mögött hagyta a néppárt, úgy gyengült, úgy romlottak a választási eredményei is – jegyezte meg a fideszes politikus, aki emlékeztetett arra is, hogy

👉 a néppárt szavazatszáma és a megszerzett európai parlamenti mandátumainak száma folyamatosan és igen nagymértékben csökken.


Míg 2009-ben 250 fős volt a néppárti frakció, 2019-ben, két választással később már alig számoltak több tagot 180 főnél, vagyis képviselői létszámának több mint húsz százalékát elvesztette a párt.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések