Hagyományos paraszti étel a cibereleves, amiből húsvétkor tökéletes előétel lehet, ha már unod a sima húslevest.


Számos olyan étel van az országban, ami egy-egy tájegységre jellemző, de még ebben az esetben is igaz rájuk a mondás, hogy ahány ház, annyi szokás. A cibereleves is ilyen, a hagyományos, régi parasztétel esetében rengeteg különböző receptet találni, ami nem is olyan nagy meglepetés a fő összetevő jellegéből ítélve.

A cibere erjesztett búzakorpát jelent, az ilyen jellegű leves pedig a savanykás ízéről ismert, ezt a receptben ecettel is lehet helyettesíteni. Az ételek savanyítására használt készítményt ciberének főként Kelet-Magyarországon nevezik, a Dunántúlon keszőceként, Észak-Magyarországon pedig kisziként ismerik, régen önálló italként is fogyasztották, de leginkább leves készítéséhez használják fel. A cibereleves hagyományos böjti étel, amit régen akár naponta főztek a húsvét előtti időszakban, nem véletlenül, hiszen finom, laktató és olcsó.

A ciberelevest van, aki szilvával készíti, Erdélyben pedig csorbalevesként ismerik krumpligombóccal - most utóbbi változatnak a receptjét mutatjuk be, amit érdemes húsvét előtt vagy az ünnep alkalmával kipróbálni.

Hozzávalók:

A leveshez
👉 2 db hagyma
👉 1 db zeller
👉 2 db sárgarépa
👉 1 db fehérrépa
👉 1 csokor petrezselyem
👉 1 szál lestyán
👉 1 tojássárgája
👉 100 ml tejföl vagy joghurt
👉 500 ml cibere vagy ecet

A krumpligombóchoz
👉 2 db krumpli
👉 1 db tojás
👉 1 evőkanál liszt
👉 fél húsleveskocka
👉 1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna
👉 kevés vaj

Elkészítés:

Érdemes a ciberével kezdeni a folyamatot még a leves elkészítése előtt pár nappal, hiszen ennyi idő kell a folyadéknak, hogy elérje a kívánt, savanykás ízt. Ehhez egy liter búzakorpa szükséges, és 3 liter forró víz, egy nagyobb edényben keverd össze, majd meleg helyen tárold három-négy napig,és végül szűrd le.

A leves készítése a zöldségek lereszelésével indul, válassz ehhez egy nagyobb lyukú reszelőt, majd kevés olajon dinszteld meg őket. Ezután öntsd fel 2 liter vízzel - ha ecettel készíted, akkor fél literrel több kell -, és adj hozzá sót és borsot. Hagyd fél óráig főni, addig készítsd el a gombócokat.

A gombóchoz a krumplit sós vízben főzd puhára, majd melegen törd össze, és add hozzá rögtön a vajat. Amikor kihűl, üss bele egy tojást, és lassan keverd hozzá a lisztet és a szódabikarbónát. Dolgozd össze a masszát, és fűszerezd ízlés szerint. Ezután érdemes vizes kézzel formázni a gombócokat, hiszen így nem fognak az ujjaidhoz ragadni. Egy lábosban forralj vizet, adj hozzá fél húsleveskockát. Amikor elkezd lobogni, rakd bele a gombócokat. Ha feljönnek a víz tetejére, főzd még egy percig.

A leves közben már jól összefőtt, így jöhet bele a cibere vagy az ecet és a felvágott lestyán. 2-3 percig főzd, majd vedd le a tűzről, és keverd hozzá a tojássárgájából és tejfölből készült keveréket. Ízlés szerint adhatsz még hozzá sót és borsot. Tálald a krumpligombócokkal az ételt.