Hirdessen itt

Börtönbe küldenék az ismerősére pillangókéssel támadó 20 éves Nógrád megyei férfit


A Balassagyarmati Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt emelt vádat egy 20 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki életveszélyesen megfenyegette, majd pillangókésével meg is sebesítette ismerősét.


A vád szerint a férfi 2019 novemberében egy drégelypalánki házban italozott egy férfival és két nővel. Késő este ittasan szidalmazni kezdte a jelenlévőket, mire a másik férfi felszólította, hogy hagyja el a házat. Ekkor a vádlott megtámadta őt, és bár az egyik nő közéjük állt, őt félrelökte, majd indulatosan meglökte a férfit is, aki hanyatt esett.

Ezután a vádlott a nadrágzsebéből elővett egy 8 centiméter pengehosszúságú „pillangókést”, és a fekvő férfi felsőteste irányába szúró mozdulatot tett. A sértett eközben meglökte, így a kés kétszer is a combján sebesítette meg.

A két szúrás után a vádlott hátralépett, ezt kihasználva a sértett kiugrott a ház ablakán és egy rokona házába futva talált menedéket. A szúrt combsérülések 8 napon belül gyógyultak, azonban a súlyosabb sérülés elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a büntetett előéletű, jelenleg is büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától való eltiltását, valamint a 209.000,- forintos bűnügyi költségek megfizettetését indítványozta vádiratában. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések