A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Állva maradtak a csehek az Arsenal ellen: a 444.hu burkoltan lemajmozta őket


A Slavia Praha egyik játékosát rasszizmus miatt tiltották el a közelmúltban, de a klub nem kért elnézést – erre reagálhatott Alexandre Lacazette, az angolok francia légiósa.


Újabb focimeccsen ütközött ki a térdelés-dilemma, és ezzel együtt a Nyugat-és Közép-Európa közötti különbség. Korábban a lengyel focisták maradtak egy emberként állva a Wembley-ben, csütörtök este pedig a Slavia Praha labdarúgói utasították vissza az Amerikából érkező akciót az Arsenal elleni Európa-liga negyeddöntő visszavágóján.

Igaz, ennek az esetnek más előzményei is voltak: mint arról korábban lapunk is beszámolt, „rasszista” botrány tört ki a Rangers-Slavia meccsen, még márciusban.

A találkozó 87. percében ugyanis a vendégek hátvédje, Ondrej Kudela valamit Glen Kamara, a skótok fekete játékosának fülébe súgott úgy, hogy eltakarta a száját, ezen a hazaiak színesbőrű finn légiósa láthatóan felháborodott.    

„A játékosom azt mondta, rasszista megjegyzést kapott. Dühös vagyok” – mondta Rangers edzője, Steven Gerrard. „Ismerem Glent és száz százalékig megbízok benne. Egyébként is, ha valamit akarok neked mondani a futballpályán, miért kellene eltakarnom a számat és a füledhez hajolnom? Most az UEFA-n a sor, remélem, nem söprik a szőnyeg alá ezt az ügyet” – tette hozzá. Később kiderült, a cseh játékos állítólag lemajmozta ellenfelét. A Slavia visszautasította a vádakat, közleményében azt írta, Kamara bántalmazta Kudelát a lefújás után, állítólag ököllel támadt rá az öltözőfolyosón. A védő azt állította, hogy amit a középpályásnak mondott, nem volt rasszista.

Az ügyből vizsgálat lett, az UEFA pedig tegnapelőtt 10 UEFA-meccsre szóló eltiltással sújtotta Kudelát,


míg a verekedés miatt Kamara 3 meccset kapott. A tízmeccses tiltás ráadásul minden UEFA által rendezett mérkőzésre vonatkozik, vagyis a hátvéd nem játszhat az Eb-n sem. Egyébként 2013 óta ez a minimálisan kiszabható büntetés rasszista megnyilvánulások esetén.

A szankciók megismerése után a cseh elnök,

Milos Zeman levélben tiltakozott az UEFA-nál, aránytalannak nevezve a cseh védő büntetését.


Zeman kabinetfőnöke, a közismerten Slavia-szurkoló Vladimir Mynar pedig azt nyilatkozta, hogy egy remek embert ítéltek el bármiféle bizonyíték nélkül „csak azért, hogy kielégítsék egy kis aktivista csoport perverz elvárásait és egy olyan klubét, amelyik a pályán nem volt képes győzni” – írja a 444.hu, amely hozzáteszi hogy „a cseh bajnokság ezen a fronton egyébként ott tart, ahol az orosz most, vagy a magyar harminc éve: a legprimitívebb, huhogós-banándobálós lelátói rasszizmus természetesnek számít”.

Mindenesetre abból a párharcból a csehek mentek tovább, és a legjobb nyolc között az Arsenallal találkoztak. Mivel Londonban 1-1 lett az első meccs, érett a meglepetés, így került sor a tegnap esti összecsapásra, ahol az angolok francia légiósát, Alexandre Lacazette középcsatárt a jelek szerint felzaklathatta, hogy a csehek nem kértek elnézést, így a címlaképen látható módon fejezte ki véleményét: látványosan odatérdelt az ellenfél játékosai elé.

A fekete francia focista aztán máshogy is „bosszút állt”: két gólt szerzett, az Arsenal pedig 0-4-el ment tovább az elődöntőbe.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések