A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A tervek szerint halad a gyulai Airbus-gyár építése


Toborozzák a munkaerőt, az üzemben a magyar mérnökök szakértelmére is szükség van


Nem befolyásolták a járványügyi intézkedések az Airbus Helicopters magyarországi beruházásának ütemtervét. A gyulai termelőegység építése a tervek szerint halad, a szakképzett munkaerő felkutatása folyamatban van. Kezdetben kétszázan dolgoznak majd itt, az alkalmazottak húsz százaléka mérnökként.

– Már zajlanak az Airbus-gyár építkezései Gyulán, a munkálatok a tervek szerint haladnak – nyilatkozta lapunknak Görgényi Ernő, a Békés megyei város polgármestere. Mérnököket már felvettek, ők a kormányhivatallal együttműködésben vesznek részt a szakképzett munkavállalók felkutatásában. Mint mondta, a település gazdasági élete magasabb szintre lép a beruházással, hiszen az Airbus a világ egyik vezető légijármű-ipari vállalata, így a város felkerül a világgazdaság térképére.

👉 A zöldmezős beruházás 14 ezer négyzetméteren valósul meg, a létesítményben precíziós alkatrészeket, többek között forgószárnyakat gyártanak majd az Airbus helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereibe.


Az itt előállított fődarabokat a világcég összeszerelő üzemei építik be a gépekbe. A termelés jövőre indul, a dolgozókat az újonnan létesített békéscsabai Repülőgépipari Akadémián fogják felkészíteni a speciális munkafolyamatokra, várhatóan szeptembertől. Ennek leendő helyszínén, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston tagintézményében több mint kétmilliárd forintból alakítják ki a térség legmodernebb méréstechnikai és anyagvizsgáló laboratóriumát, automatizációs és szimulációs kabinetjét. Olyan eszközöket telepítenek ide, amelyek kezelését jelenleg főként külföldön lehet elsajátítani. Az oktatásban és a kutatás-fejlesztésben a szegedi Gál Ferenc Egyetem és ennek partnerei, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vehet részt. A későbbiekben a Gyulai Szakképzési Centrum is bekapcsolódhat a munkaerő képzésébe.

Görgényi Ernő szerint az Airbus-gyár elsődlegesen többletbevételt biztosít a városnak, de vannak olyan szinergikus hatásai is, amelyek nagyon jelentősek lesznek, így várhatóan újabb beruházásokat vonz majd a településre és környékére. Az ipari területen van erre hely. A vállalat nagyobb fizetőképességű alkalmazotti rétege értelemszerűen más ágazatok fejlődését – például a szolgáltatások igénybevételén keresztül – is elősegíti majd.

A városvezető kiemelte: azért is jelentős ez a lépés, mivel legutóbb 1979-ben létesült gyár Gyulán. Azok a gazdaságpolitikai intézkedések, amelyeket a kormány az elmúlt tíz évben végrehajtott – többek között az M44-es gyorsforgalmi út építése – és az önkormányzat gazdaságpolitikájának együttes eredménye, hogy megvalósulhat a nagy volumenű fejlesztés. Ezt a magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságúnak tekinti.

Az Airbus Helicopters Hungary Kft. vegyesvállalat létrehozásáról 2020 jú­liusában írta alá a megállapodás Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezetője.

👉 A magyar állam harmincszázalékos részesedéssel rendelkezik a társaságban. A gyulai egység kétszáz dolgozóval indul, az alkalmazottak húsz százaléka mérnökként kezdi meg tevékenységét.


Az európai repülőgépgyártó világszerte több mint százezer főt foglalkoztat, Magyarországon 2018 februárja óta van jelen. A nemzetközi vállalat arra vállalkozott, hogy 2023-tól megkezdi a magyar honvédségnek gyártott 16 H225M típusú helikopter leszállítását. Gyulán ezekbe is gyártanak majd fogaskereket.

A magyar hadiipar fejlesztése során, az Airbus Helicopters Hungary Kft. tevékenységéhez kapcsolódóan a megyeközpont, Békéscsaba is szerephez jut. Repülőtere fejlesztésének előkészítésére 154 millió forintot biztosított a kormány, ebből fedezik a kifutópálya 1800, illetve 2500 méteres meghosszabbítását. Remélik, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyet Kecskeméten a Mercedes teremtett.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések