A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

„A legfontosabb célunk az, hogy a magyar emberek munkahelyeit megvédjük”


Újabb 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatja a kormány a versenyképesség növeléséhez szükséges programot – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán megosztott videóban.


Szijjártó Péter úgy fogalmazott,

👉 sok más országgal ellentétben Magyarországon sikerült meggátolni azt, hogy a világjárvány következtében tömeges munkanélküliség jöjjön létre.


Ehhez szükség volt arra, hogy a kormány támogatást nyújtson a magyarországi vállalatoknak több mint 800 milliárd forintnyi beruházáshoz – tette hozzá.

A program sikerét látva most újabb 30 milliárd forint értékben nyújt támogatást a kormány kapacitásbővítő, a hatékonyságot és a termelékenységet javító beruházásokhoz azoknak a vállalatoknak, amelyek elkötelezik magukat, hogy továbbra sem bocsátanak el senkit a munkavállalóik közül – fűzte hozzá a miniszter.

👉 A 30 milliárd forintnyi keretösszegből 1,8 millió eurónyi támogatást nyújtanak vállalatonként, ami a teljes beruházás egyötödét jelentheti.


Ez alól kivételt képez hét olyan megye, ahol a gazdasági fejlettség az országos átlaghoz képest elmaradt – fejtette ki a miniszter, hozzátéve, hogy ezekben az országrészekben a beruházás összegének egyharmadát állja a kormány programja.

👉 „A legfontosabb célunk az, hogy a magyar emberek munkahelyeit megvédjük, illetve az elveszett munkahelyek helyett újakat hozzunk létre”


– hangsúlyozta Szijjártó Péter.



Magyarország a saját javára tudta fordítani a változásokat

– Magyarország a saját javára tudta fordítani a pandémia okozta változásokat, de nem lehetne az új világgazdasági korszak nyertesei között, ha a kormány a külföldi elvárásokra hallgatott volna – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kiskunfélegyházán. Szijjártó Péter az orvostechnikai tanúsítású lábbeliket készítő Berkemann Magyarország Bt. beruházást bejelentő sajtótájékoztatóján elmondta: a vállalat 563 millió forint összegű fejlesztéséhez a kormány mintegy 282 millió forint támogatást biztosít.

A miniszter kiemelte:

👉 az elmúlt években Magyarország gazdasága úgy megerősödött, hogy ebben a nehéz időszakban is fejlesztésekkel és beruházásokkal tud reagálni a kihívásokra,


és egyre több olyan vidéki vállalat van, mint a Berkemann, amelynek versenyképes termékeit a világon mindenhol megvásárolják. Emlékeztetett: az elmúlt egy év a világjárvány következtében nagy egészségügyi és gazdasági küzdelem volt, amelynek során a magyar emberek életét, egészségét és munkahelyeit kellett és kell megvédeni. A kormány mindkét kihívásra a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva adott választ.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések