A kormány eredeti céljához híven kitart amellett, hogy minden érintett tudjon élni a szolgáltatás lehetőségével.
Visszamenőlegesen is igényelhető az ingyenes internet a digitális oktatásban részt vevő általános és középiskolás diákoknak és pedagógusoknak, ráadásul
👉 a jogosultságukat is elég egyszer igazolni, az a veszélyhelyzet végéig érvényes lesz
– tette közzé Facebook-oldalán Magyarország kormánya.
Az felületen megosztott videóban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számolt be arról, hogy az elmúlt hetekben több olyan visszajelzés érkezett feléjük, miszerint
👉 „számos családot, pedagógust elutasítottak a szolgáltatók a saját belső szabályzataikra hivatkozva”.
A kormány azonban eredeti céljához híven kitart amellett, hogy minden érintett tudjon élni az ingyenes internet lehetőségével, ezért
👉 a szolgáltatás az elmúlt hónapokra visszamenőlegesen is igényelhető lesz a digitális oktatásban részt vevő diákok és pedagógusok számára
– emelte ki Szentkirályi Alexandra.
A részletes, eredeti videót itt tekintheti meg:
0 Megjegyzések