Hirdessen itt

Szlovák jégkorongliga - Kikapott a listavezetőtől a DVTK


A DVTK Jegesmedvék 3-2-re kikapott a listavezető vendég Poprádtól a szlovák jégkorongliga pénteki játéknapján, és öt fordulóval az alapszakasz zárása előtt tíz pont hátrányban van a rájátszásba jutásért folytatott küzdelemben.


Furcsa mód a magyar csapatnak sokkal jobban megy idegenben a Poprád ellen, mint otthon. A szezonban ezt megelőzően a két miskolci ütközetet a szlovák együttes nyerte, ugyanakkor a három poprádi felvonásból kétszer a DVTK diadalmaskodott.

Sokáig jól tartotta magát Tokaji Viktor vezetőedző csapata, többet is lőtt kapura riválisánál, ám a 17. percben emberelőnyben a vendégek betaláltak, így minimális különbséggel vonultak el pihenőre.

A fordulást követően enyhe mezőnyfölényben voltak a Jegesmedvék, többször jutottak ismét emberelőnybe, azonban ez egyszer megbosszulta magát: a 37. percben egy kontra végén Michael Vandas emberhátrányban volt eredményes.

A záró harmadban próbálta többet birtokolni a korongot a DVTK, ugyanakkor a vendégek ellentámadásokra rendezkedtek be. Addig nyomott a hazai együttes, amíg emberelőnybe került, és ezt Vas János passzából Rokaly Szilárd váltotta gólra. A hajrában már kockáztatni kellett, ám egy rossz mozdulat után létszámfölényhez jutott a Poprád, amelyet kihasznált.

Erre még jött egy gyors válasz, 46 másodperc múlva Kevin Wehrs nem hibázott. Ám kevés idő maradt hátra, másfél perc, ami nem volt elegendő újabb gólra, így végül a Poprád harmadszor is győztesen távozott Miskolcról.

Öt fordulóval a zárás előtt a kilencedik, Majoross Gergely vezette Érsekújvárnak 51, a tizedik Besztercebányának 50, míg a 11. DVTK-nak 40 pontja van, és az első tíz jut a playoff-ba.

Eredmény:

DVTK Jegesmedvék-Poprad (szlovák) 2-3 (0-1, 0-1, 2-1)

a DVTK gólszerzői: Rokaly (55.), Wehrs (59.)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések