Hirdessen itt

Peking elítéli európai nagyköveteinek bekéretését


Peking szerdán elítélte, hogy előző nap több európai uniós ország bekérette a kínai nagykövetet az állampolgáraikkal szemben elrendelt kínai válaszszankciók miatt. Hua Csun-jing, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján észszerűtlennek nevezte a lépést, és közölte, hogy Kína elfogadhatatlannak tartja nagykövetei bekéretését.


Hollandia, Németország, Franciaország, Svédország, Belgium, Litvánia és Dánia is számonkérte a kínai nagykövetet azt követően, hogy Peking hétfőn uniós tisztségviselőket és intézményeket sújtó szankciókat jelentett be válaszul az EU büntetőintézkedéseire, amelyek négy kínai tisztségviselőt és egy jogi személyt érintenek. Az EU az északnyugat-kínai Hszincsiangból jelentett emberi jogsértések ügyében rendelte el a szankciókat.

Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint az északnyugat-kínai területen az 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelőtáborokba zárt, és gyárakban vagy a földeken dolgoztat. Egyes beszámolók szerint az érintett kisebbségek tagjaival szemben kényszersterilizációt is alkalmaznak, a különböző intézkedések során pedig családokat szakítanak szét, a szüleiktől elszakított gyermekeket állami nevelőotthonokban helyezik el. Peking álláspontja szerint a Hszincsiangban fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére „hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus”.


A kínai külügyi szóvivő úgy fogalmazott: „az európaiak megengedik maguknak, hogy lejárassanak és támadjanak másokat, továbbá téves információk és hazugságok alapján önkényesen szankciókat vessenek ki, de azt nem fogadják el, hogy Kína ellenlépéseket tegyen”. Hua azzal a döntéssel kapcsolatban, hogy az Európai Parlament lemondott egy eredetileg keddre tervezett megbeszélést a Kína és az EU közötti befektetési megállapodásról úgy reagált: a megállapodás kölcsönösen kedvez a feleknek, nem pedig „egyoldalú alamizsna”.

– Magyarország értelmetlennek, magamutogatónak és károsnak tartja, hogy az Európai Unió szankciókat hozott kínai személyek ellen – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. A politikus magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, ilyen stratégiai jelentőségű döntés különösen értelmetlen akkor, amikor a nemzetközi együttműködések jelentősége rendkívüli mértékben növekszik, amikor megszorító intézkedések helyett életeket kellene menteni. Az EU friss szankciói rendkívül károsak, ugyanis tovább fogják mérgezni az unió és Kína együttműködését, holott ha az együttműködést az észszerűség talajára lehetne helyezni, abból komolyan profitálhatna az Európai Unió – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések