Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Megérkezett a hétfői jelentés: átlépte a húszezret a koronavírusban elhunytak száma Magyarországon


7263 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 641 124 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 189 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 20 161 főre emelkedett - közölte a kormányzati tájékoztató portál. A mai járványügyi adatok első látásra biztatónak tűnnek, ami a járványterjedés ütemét illeti, de a következtetéshez meg kell várnunk a következő napok adatait.


A ma közölt 7263 új eset alacsonyabb, mint az előző napok átlaga, és most már a trend is csökkenést mutat. Óvatosnak kell lennünk ennek ellenére a következtetéssel, hiszen egyrészt hétvége után közöltek egy alacsony számot, így lehet, hogy a hétfői szám tartalmazza a hétvége-hatást, amikor kevesebben fordulnak orvoshoz panaszaikkal. Másrészt a trendben már március elején is láttunk egy kisebb törést, majd a járványgörbe ismét meredeken emelkedni kezdett. Mindenesetre ha szerdán is viszonylag alacsony szám érkezik, akkor elkezdhetünk bizakodni.

Az elhunytak száma 200 alá csökkent, utoljára március 22-én volt ilyen. Természetesen itt sem vonhatunk le elhamarkodott következtetést, a halálozások alakulása ugyanis mindig késve követi a járványterjedésben bekövetkező változást. Magyarországon viszont már több mint 20 ezren hunytak el a járvány következtében, és ez lakosságarányosan a világ második legmagasabb száma.

A kórházban ápoltak számában bekövetkezett az ugrás, amit sejteni lehetett az előző napok stagnálását látva: egy nap alatt majdnem 500-al nőtt a számuk. A lélegeztetettek száma viszont csökkent, ilyenre utoljára február 20-án volt példa, és akkor is csak egy fővel csökkent a szám, ma viszont 30 fővel. Meg kell várni a következő napok adatait, egyetlen kiugró adatból ugyanis semmit nem lehet kiolvasni.

Az elvégzett tesztek száma 42 ezer volt - bőven több, mint az elmúlt héten naponta átlagosan, tehát az viszonylag alacsony esetszám magas tesztszámból jött ki. Ez azt jelenti, hogy javult az egészségügy felderítési képessége, vagyis pontosabb képünk van a járványterjedésről. Persze ez még mindig messze van a WHO ajánlásátok, a szervezet szerint 5%-os pozitivitási ráta felett a járványterjedés nincs kontroll alatt.

Az előző 24 órában mindössze 16 849 fő kapta meg az első oltását, március 16. óta ez a legalacsonyabb szám (március 27-én például 67 ezren kaptak). Második oltást ennél is kevesebben, 3 421-en kaptak tegnap, de a magyar oltási stratégia az első oltásra fókuszál, hogy a lakosság minél szélesebb rétege kapjon legalább valamekkora védettséget.

Az előző 24 órában Budapesten volt a legtöbb új eset, 1192 fő. Pest megyében 1096 új esetet találtak, de magas volt az esetszám Fejér (506), Győr-Moson-Sopron (474) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (401) megyékben is. Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Heves, Tolna és Zala megyékben 200 körül vagy az alatt volt az új esetek száma, ezekben a megyékben találták a legkevesebb új fertőzöttet. A többi megyében 200 és 400 között volt az új esetek száma.

Lakosságarányosan Komárom-Esztergom megye a legfertőzöttebb, 848 új eset jutott 100 ezer lakosra egy hét alatt. Ezt követi Somogy (832) és Fejér (830) megye, de rossz helyzetben van még Pest megye (758), Vas (748) és Nógrád (733) is. Lakosságarányosan Budapesten 620 új eset volt a múlt héten, ami az országos átlag alatt van. A legkevésbé fertőzött megyék jelenleg Békés (392), Jász-Nagykun-Szolnok (392) és Zala (345) megyék, de ez csak relatív értelemben jelent kedvező helyzetet, a járványhelyzet ezekben a megyékben sem nevezhető jónak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések