Két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki vasárnap Észak-Korea azt követően, hogy két amerikai miniszter Szöulba, Dél-Korea fővárosába látogatott a közös hadgyakorlatok ügyében folytatott tárgyalások kapcsán – közölte egy magas rangú amerikai tisztségviselő Washingtonban egy keddi telefonos sajtótájékoztatón.
👉 – Nem ritka, hogy Észak-Korea különféle katonai rendszereket tesztel, ezért nem válaszolunk nyilvánosan mindegyikre
– mutatott rá egy washingtoni tisztviselő.
Ez volt Phenjan első rakétakísérlete Joe Biden elnökké avatása óta, azonban az amerikai vezetés egyáltalán nem tartja provokációnak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető lépését. Dél-koreai források szerint a rakétákat Nampo kikötőjéből lőtték fel helyi idő szerint vasárnap reggel 6 óra 36 perc körül.
A Fehér Ház továbbá kihangsúlyozta, hogy a rakétákkal végrehajtott kísérletek nem sértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait és azok a normális tesztelések kategóriájába tartoznak. Szöulban katonai források pedig arról számoltak be korábban, hogy Észak-Korea vasárnap két rövid hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet indított nyugati partjairól.
👉 – Nem látjuk, hogy a hétvégén kilőtt rakéták gátolnák a két ország diplomáciai kapcsolatait
– magyarázta egy másik magas rangú, amerikai tisztviselő hozzátéve: az amerikai vezetés folytatni fogja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Dél-Koreával, Japánnal és Kínával is szorosan együttműködve nyitva tartsák Phenjan felé a tárgyalások lehetőségét.
Csö Szon Hui észak-koreai külügyminiszter-helyettes múlt hét szerdán közölte, hogy a Fehér Ház már megpróbálta felvenni hazájával a kapcsolatot, ám Phenjan erre mindaddig nem hajlandó, míg az Egyesült Államok fel nem hagy az irányába folytatott „ellenséges” politikával, azaz a szankciókkal és a hadgyakorlatokkal. Kim Jo Dzsong, az észak-koreai vezető húga pedig szintén a múlt héten bírálta az Egyesült Államokat és Dél-Koreát a közös hadgyakorlatok lebonyolításért.
👉 – Megragadjuk ezt az alkalmat, hogy figyelmeztessük a földünkön lőporszagot eregetni próbáló új amerikai vezetést. Ha nyugodt álmokat szeretne a következő négy évben, inkább tartózkodjon a balhékeltéstől, amint éppen első lépéseit teszi
– jelentette ki Kim Jo Dzsong, aki szerint a hadgyakorlatok tartása nem összeegyeztethető a két ország közötti együttműködéssel.
Mass shootings, ISIS active on American soil, a complete chaos on the border and now North Korea is testing missiles again.
— Errol Webber (@ErrolWebber) March 23, 2021
It’s almost like the only thing keeping this country safe was Trump’s leadership.
Az Egyesült Államok és Észak-Korea kapcsolata az előző amerikai adminisztráció, Donald Trump elnöksége alatt kezdett normalizálódni, az amerikai elnök és Kim Dzsong Un négyszemközti tárgyalásokat is folytattak, de a megbeszélések nem hoztak áttörést.
0 Megjegyzések