Egy friss jelentés szerint jelentősen visszaesett a magukat vallásosnak tartó fiatalok száma Lengyelországban. Ezt erősítheti meg a keresztények és keresztény jelképek elleni támadások gyakoribbá válása is – számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Az elmúlt időszakban elszaporodtak Lengyelországban a katolikus egyház és a templomok elleni támadások, amelyek hátterében elsősorban ateista aktivisták és „közönséges” bűnözők állnak – írja a medianarodowe.com. Mint felidézik,
a templomokat egyre gyakrabban rabolják ki, rongálják meg vagy gyújtják fel az országban.
Szerdán két részeg férfi dúlta fel, egyes hírek szerint szinte meg is
semmisítette a rzeszówi műemléki védettségű templom belsejét.
Rzeszów: sprawcy wtargnięcia do kościoła i pobicia proboszcza aresztowani https://t.co/UN0i36cZNu
— PIUM (@PIUMpl) March 5, 2021
A Nowiny24-nek egy környékbeli lakó felidézte, hogy a templom közelében hallani lehetett, hogy odabent randalíroznak, a padok borogatásának robajára és az ablaktáblák betörésére, harangozásra figyeltek fel többen. Riasztották a plébánost, aki – mint írják – „zaklatottan” a templomba sietett. Az odabent randalírozó két fiatal a papot szóban inzultálta, majd megverte.
Jelentések szerint a két férfi az oltárt is megrongálta, a templombelsőben jelentős, részben helyrehozhatatlan kár keletkezett.
Egy héttel ezelőtt a lengyel sajtó arról számolt be, hogy egy 34 éves nő megkísérelte leégetni a lublini Szent Kereszt templomot. A tüzet hamar eloltották, de így is jelentős kár keletkezett.
Policjanci zatrzymali 34-letnią mieszkankę Łęcznej, która odpowie za podłożenie ognia w kościele przy ulicy Pogodnej w Lublinie. Realizacja sprawy była efektem skrupulatnej pracy operacyjnej lubelskich policjantów. Kobieta w prokuraturze usłyszy zarzuty. https://t.co/ddcuXtikGS pic.twitter.com/2yTFGMXJGr
— Policja Lubelska 🇵🇱 (@PolicjaLubelska) February 26, 2021
Az elkövetőt letartóztatták, és többéves börtönbüntetés várhat rá – ám a lengyel bíróság nem minden esetben ítéli katolicizmus elleni támadásnak azt, amit az egyház vagy a hívők annak tartanak.
Felmentették például a napokban első fokon azt a három LMBTQ-aktivistát, akik a czestochowai pálos kolostorban őrzött Fekete Madonnát a homoszexuális mozgalom jelképével, szivárványszínű glóriával ábrázoló matricákat ragasztottak ki egy helyi templom környékén. Az ítélettel kapcsolatban lengyel püspökök is kifejezték egyet nem értésüket.
A lengyelek katolikus valláshoz való viszonya egy felmérés szerint változóban van.
Noha közel 92 százalékuk katolikusnak vallja magát, az utóbbi évtizedekben felére csökkent a fiatalok körében a vallásosság.
Przygotowany przez KAI Raport „Kościół w Polsce” ukazuje, że niezależnie od silnych prądów sekularyzacyjnych, polskie społeczeństwo cechuje mocne przywiązanie do wiary.
— Agencja KAI (@agencja_KAI) March 5, 2021
Wśród problemów wymienia się spadek zaufania do Kościoła i zmniejszającą się religijność młodzieży.#SerwisKAI pic.twitter.com/AsXLFsKk9R
A lengyel katolikus hírügynökség tegnap közzétett jelentését látszik alátámasztani az az abortuszpárti tüntetéssorozat is, amely hónapok óta uralja a lengyel közbeszédet, és amelynek aktivistái nem egy esetben keresztény jelképeket rongáltak vagy gyaláztak meg.
0 Megjegyzések