Hirdessen itt

Brazília kórházai az összeomlás szélén állnak


Szinte teljesen elfogytak az intenzív ágyak, miközben naponta dőlnek meg a halálozási rekordok.


Brazília legnagyobb városainak egészségügyi rendszerei az összeomlás szélén állnak a koronavírus-esetek miatt – írta meg a BBC. Egy rio de janeiroi kutatóintézet mérései alapján Brazília 27 államából 25-nek a fővárosában az intenzív ágyak 80%-a már foglalt. Emellett két fővárosban – Porto Algreben és Campo Grandében – már beteltek a helyek.

Folyamatosan romlanak az adatok

Mindeközben kedden a dél-amerikai ország ismét rekordot döntött a napi halálozások számában 1 972 elhunyttal. Brazíliában összesen több mint 266 000-ren haltak bele a betegségbe, míg körülbelül 11 millióan fertőződtek meg a járvány kirobbanása óta. Ezekkel az adatokkal a második legtöbb halálos esettel, és a harmadik legtöbb megfertőzöttel rendelkező országnak számít.

A fenti adatok azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy a brazil egészségügy túlterhelődik és akár össze is omolhat. A kutatóintézet szóvivője azt mondta:

👉 A Covid-19 elleni harcot 2020-ben elveszítettük és úgy tűnik semmi esély sincsen ennek a visszafordítására 2021 első felében”.


Hozzátette: „A legtöbb, amit tehetünk, hogy reménykedünk abban a csodában, hogy sikerül a megvalósítani a tömeges beállítottságot, vagy változik a járványkezelési politika”.

Közeledik az összeomlás

Előző héten a szakértők a Valor Economicnak nyilatkozták, hogy a brazil halálozási adatok hamarosan átléphetik a napi 2000 elhunytat is. Figyelmeztettek továbbá, hogy az egyetlen út ennek elkerülésére, ha a szövetségi kormány bevezetne olyan intézkedéseket, mint a lezárások vagy a kötelező maszkviselés, továbbá ösztönözné a tömeges beoltásokat.

Brazíliában eddig több mind 8 millióan kapták meg a vakcinát, amely szám azonban a dél-amerikai ország lakosságának csupán a 4%-át teszi ki.

A fenti adatok ellenére Jair Bolsonaro továbbra is bagatellizálja a vírus jelentette veszélyt. Előző héten például egy beszédében megkérte a brazilokat, hogy fejezzék be a vírus miatti hisztit.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések