Füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában szerdán – tudta meg az MTI.
Ezt mondta az Országgyűlés sajtófőnöke
Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bencének, a Jobbik szakértőjének kezében “beindult” egy füstgránát.
Nem sérült meg senki
Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző rendszert, és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában milliós nagyságrendű kár keletkezett – mondta a sajtófőnök.
Vizsgálják az esetet
Hozzátette: az intézkedési jogkörrel rendelkező 5. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen vizsgálják az esetet, az elkövetőket a rendőrök visszatartották, kihallgatásuk folyamatban van.
Gál Kristóf is megszólalt
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az Országgyűlés Irodaházában füst keletkezett.
Tisztázatlan körülmények
A jelenlegi információk szerint az épületben jogszerűen tartózkodók környezetében tisztázatlan körülmények között egy pirotechnikai eszköz lépett működésbe, amely beindította az épület tűzvédelmi rendszerét.
A rendszer helyreállítása folyamatban van
A rendszer helyreállítása folyamatban van – tette hozzá. A szóvivő tudatta: az országos rendőrfőkapitány az eset körülményeinek vizsgálatára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki.
Nem adtak további tájékoztatást
A rendőrség további tájékoztatást a helyszíni szemle és a rendelkezésre álló adatok értékelése után adhat – tette hozzá.
Megszólalt a Jobbik
“Vétlen kollégánk kezében indult be egy füstgránát. Ahogy a híradások is beszámoltak róla, füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában, a Jobbik frakciója által használt egyik irodahelyiségben. Egyelőre tisztázatlan, hogy a füstgránát hogyan és mikor kerülhetett az épületbe” – áll a Jobbik közleményében.
Jóval korábban vihette be valaki az irodaházba
“Tekintettel arra, hogy a füstgránát dobozán olvasható lejárati idő 2018-as, okkal feltételezhető, hogy azt jóval korábban hozhatta be valaki az irodaházba. Amit biztosan tudunk, hogy a jobbikos kollégánk egy leltározás közben akadt rá a füstgránátra. Mivel nem sejtette mit tartalmaz a sztaniolpapírba csomagolt tárgy, óvatlanul nyúlt hozzá.” – írják.
Ennek köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj
“Örömteli, hogy nem sérült meg senki, csupán vagyoni kár keletkezett, amit az időközben beindult oltóberendezés okozott. Érdemes hangsúlyozni, hogy a leltározó kollégák lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem keletkezett nagyobb kár, hiszen a beindult füstgránátot azonnal kihelyezték az ablakpárkánya. Segítséget ők maguk kértek az őrszolgálattól.”
Érthetetlen
“Az Országgyűlés Irodaháza az Országgyűlési Őrség által védett létesítmény, szigorú beléptetési rendszerrel – érthetetlen, hogy egy ilyen eszköz miként és hogyan csúszhatott át annak idején az ellenőrzésen. A vétlen fiatalok tanúkénti meghallgatása folyamatban van.” – olvasható a frakció által küldött közleményben.
0 Megjegyzések