Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Üzenet az oltásra várakozó cukor- és daganatos betegeknek, a magas vérnyomással küzdőknek


Emellett az autoimmun betegek is fontos információkat kaptak, akik készek lennének arra, hogy megkapják a koronavírus elleni oltásukat.


Az operatív törzs kedden elhangzott kérdései között szerepelt az is, hogy a védőoltást megkaphatják azok is, akik cukorbetegek, magsavérnyomásúak, autoimmun, vagy daganatos betegek. A kérdést amiatt gondolták aktuálisnak, mivel a napokban orvosi körökben arról beszéltek, hogy ezek a betegek is megkaphatják az oltást.

„A járvány kezdete óta arról beszéltünk, hogy a krónikus megbetegedésben szenvedők magas kockázati csoportot jelentenek, tehát az ő részükre kifejezetten javallt a védőoltásnak a felvétele.” – kezdte az országos tisztifőorvos, Müller Cecília.

Müller tisztázta, miszerint számos betegségről beszélünk, és minden betegségnél figyelembe kell venni a beteget, mivel ő az a személy, akit elsősorban meg akarnak védeni a koronavírus-fertőzéstől, mely akár halállal is járhat.

„Ugyanakkor számos betegség van, és minden betegség esetében figyelembe kell venni magát a beteget természetesen, hiszen őt akarjuk elsősorban megvédeni. Ezek betegségcsoportok, azonban az egyénnek saját egészségügyi állapota más egyéb körülményeket figyelembe véve az oltóorvosnak a dolga eldönteni, hogy mikor, kinek, és hogyan ad védőoltást.”

Az országos tisztifőorvos szerint a felsorolt betegségek mindegyike indokolja azt, hogy az ebben a betegségben szenvedő betegek is hozzájuthassanak az oltásukhoz, ami az ő esetükben még fontosabb lehet.

„Általánosságban véve a felsorolt krónikus betegségeknek mindegyike indokolja azt, hogy az ebben szenvedő beteg védett és oltott legyen” – zárta le Müller a válaszát a keddi sajtótájékoztató utolsó felében.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések