A tulajdonos tetten érte a tolvajokat.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két jánoshidai lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint, egy nő és egy férfi bement egy jánoshidai családi ház melléképületébe február 19-én, a déli órákban. Az ingatlanból három vödör festéket és egy festékkeverő gépet tulajdonítottak el – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

A tulajdonos tetten érte a jogsértőket, felszólította őket, hogy a náluk lévő tárgyakat tegyék le, majd értesítette a rendőrséget. A két elkövető elmenekült a helyszínről. A kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy a jogsértők meglepetésükben a tulajdonosnak ingyen felkínálták az eltulajdonított értékeket, csak hagyja őket futni.

Az egyenruhások három órán belül azonosították, majd elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra a feltételezett elkövetőket. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 19 nőt és a 21 éves férfit, akik beismerő vallomást tettek.