A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Debreceni professzor: ha nem oltatnak elegen, idén karácsonykor sem mehetünk a családhoz – videóval


Influenzától vagy más betegségtől nem nagyon láttunk két nap alatt meghalni embereket - mondja a Debreceni Egyetem tanszékvezető tanára.


A lélegeztetőgépre kerülő betegek 80 százaléka meghal – mondta Szekanecz Zoltán professzor KOVIDők Facebook-oldal élő beszélgetésében, melyben rajta kívül Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Jakab Ferenc virológus, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője voltak a vendégek.

A Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára – aki belgyógyász, immunológus és reumatológus szakorvos egyben – kiemelte, hogy azért is fontos a vakcináció, hogy egyáltalán a betegséget elkerüljük. Hozzátette, jelenleg 300-an vannak lélegeztetőgépen Magyarországon, ha ez a szám száz alá megy, akkor beszélhetünk jelentős javulásról.

Szekanecz Zoltán beszélt arról is, hogy a post Covid állapotot egyre több szakember tartja már önálló betegségnek.

Ebbe az állapotba a betegek 50 százaléka bekerül, azaz még akkor is tüneteik vannak, amikor a koronavírusból – általában két hét alatt – már meg kellett volna gyógyulniuk.


A posd Covid állapot betegek fele bekerül, főként azok, akiket nem kezeltek megfelelően vagy erősebben terjedt el bennük a vírus. A szakember kiemelte, a post Covid sokak életét nagyon megnehezíti hetekre, sőt hőnapokra, sokan vannak, akik éjszaka egyszerűen nem tudnak aludni vagy folyamatosan rémálmaik vannak. Merkely Béla arra figyelmeztetett, hogy a post Covid a fiatalokat sem kíméli, pedig pont ez a korosztály az, mely annyira nem tart a vírustól. Jakab Ferenc azt tette hozzá, hogy nagyon sok esetben kifejezetten sok szövődmény marad vissza a vírus után.

A professzorok egyetértettek abban, hogy

aki nem oltatja be magát, előbb vagy utóbb elkapja a vírust, mivel az új variánsok, mutánsok lényegesen, 70 százalékkal gyorsabban terjednek, erősebben fertőznek.


Jakab Ferenc szerint az a jó vakcina, ami megbízható és elérhető; a Magyarországra érkezett ötféle vakcina pedig biztonságos és jó. A műsorban cáfolták azt a tévhitet is, miszerint sokan úgy vélik, a legerősebb immunitást akkor érheti el valaki, ha átesik a betegségen. A beoltottaknál százszoros mértékben több antitest alakul ki a szervezetében - mondta Merkely Béla.

Szekanecz Zoltán – aki autoimmun betegeket is kezel – egy másik tévhitről is beszélt, adatok alapján cáfolta, hogy az első generációs vakcinák autoimmun betegséget okoznak.

Jakab Ferenc úgy véli, a lakosság átoltottságának gyorsasága attól függ, hogy milyen gyorsan érkeznek a vakcinák, és hogy milyen lesz az emberek oltási hajlandósága. Abban bízik, ez folyamatosan emelkedni fog.  Szekanecz Zoltán arról beszélt, volt egy optimista cél, a húsvét. Ha rendelkezésre állna 6 millió vakcina, amit be is adatnának maguknak ennyien, akkor már mehetnénk is nyugodtan locsolkodni.

Szerinte a kormány megtesz mindent, hogy beszerezze a vakcinákat, nekünk pedig be kellene látni, hogy az átoltottság mindenki érdeke. Ha nem érjük el a nyájimmunitást, a hatvan százalékot, nemhogy húsvétkor nem mehetünk locsolkodni, hanem karácsonykor sem mehetek a családhoz - mondta.

A debreceni professzor szerint az még kérdés, hogy a most beadott vakcinák hatása meddig fog kitartani.

Merkely Béla azt javasolja mindenkinek, hogy amennyiben a koronavírusra utaló tüneteket tapasztal magán, mindenképp keresse az orvosát, mert a betegség nagyon gyorsan rosszra fordulhat. Szekanecz Zoltán úgy reagált,

influenzától vagy más betegségtől nem nagyon láttak két nap alatt meghalni embereket.


A koronavírusnál több esetben az első nap felszökött a beteg láza, másnap délutánra rosszabbul lett, este pedig meghalt. Azt javasolja, aki covidosan otthon fekszik, s azt érzékeli, hogy rosszabbodik az állapota, mindenképp keresse az orvosát.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések