Egy év börtönre ítélte a Siófoki Járásbíróság első fokon azt a nőt, aki koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel 5 millió forintot akart kicsalni egy siófoki vállalkozótól – tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.


Azt írták: a nem jogerős ítélet szerint a 36 éves vádlott – a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet kihasználva – 2020. március 18-án felhívta telefonon a sértettet, majd – magát a tisztiorvosi szolgálat munkatársának kiadva – azt közölte vele, hogy oltóanyagot, valamint telephelye helyiségeinek fertőtlenítését kell megrendelnie, különben „bezárják” a vállalkozását. A vakcinák és a munka ellenértékét 5 millió forintban határozta meg.

A sértett már a telefonhívás közben rájött, hogy be akarják csapni, ezért amikor a nő a döntése felől érdeklődött, azt válaszolta: indul a bankba átutalni a pénzt, valójában azonban a rendőrségre ment feljelentést tenni.

A bíróság a nőt csalás bűntettének kísérletében találta bűnösnek. A határozat ellen az ügyész fellebbezett, a vádlott és védője három napot tartott fenn nyilatkozata megtételére, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

A rendőrség az esetről korábban azt közölte, hogy a sértettnek, aki egy péküzem tulajdonosa, a vádlott 100 vakcinát ígért. A vállalkozó a telefonhívást rögzítette, a rendőrök a felvétel és a híváslista alapján azonosították, majd a lakhelyén elfogták a nőt.