Miután túlesett a koronavírus elleni oltás beadatásán, már vissza is tért a próbákra Bodrogi Gyula, aki továbbra is igyekszik elővigyázatos maradni.


Már a második dózist is megkapta a koronavírus elleni oltásból Bodrogi Gyula! A legendás színész arról mesélt, hogy egyáltalán nem érzett semmit az injekciók után, amit kora miatt kapott meg ilyen hamar. A Metropolnak elmondta, teljesen ráhagyta magát a hozzáértőkre, akikben megbízik, mert úgy véli, biztos nem csinálnak olyat, ami ártalmas lenne. Sosem feledkezik el arról, hogy megköszönje nekik a munkájukat.

És hogy ezek után hogyan tovább? Bodrogi, mint mondta, igyekszik továbbra is elővigyázatos maradni, oltástól függetlenül, ugyanakkor nem titkolja, máris visszaállt a munkába, hosszú idő után újra rendez a József Attila színházban.

– Sajnos, sokkal ritkábban találkoztunk az unokámmal, meg ugye a közös ebédek, az étterembe járás is elmarad így, szóval sok bosszúságot okoz nekünk ez a járvány. Benne van az ember reflexeiben, hogy vigyázzon, de remélem, minél hamarabb újra lesz lehetőségünk a nagy családi és baráti találkozásokra. A mai nappal visszaálltunk a szokásos próbákra, de persze, már készültem erre. Az ilyenbe nem ugorhat csak úgy bele az ember, de mintha most hagytuk volna abba tegnap, holnapután pedig már folytatnánk – nyilatkozta Bodrogi.