Baltával támadt saját rokonaira, késsel várta a kiérkező rendőröket, nem csoda, hogy a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz a 60 éves férfi ügyében.

2021. február 21-én a zavart férfi megjelent sógoránál, ahol baltával összetörte annak gépkocsiját és azzal fenyegetőzött, hogy megöli a feleségét valamint annak rokonait. Az ügyészség közleménye szerint a férfi a kiérkező rendőröket megöléssel fenyegette, majd bezárkózott a házba és öngyilkossági szándékát hangoztatta, miközben több alkalommal azt kiabálta, hogy amennyiben bemennek a házába, akkor „mindenki megdöglik”.

Az időközben a helyszínre érkező tűzoltók áramtalanították az épületet és elzárták a gázt, majd betörték az ablakot és azon keresztül próbáltak behatolni a házba. Ekkor a továbbra is fenyegetőző férfi meg akarta szúrni az egyik tűzoltót, csak a kitérő mozdulata óvta meg attól, hogy a 20 centis pengével mellkason szúrja.

A további nyomozás során az elkövetőt – egészségügyi állapotának vizsgálata után nyomban – gyanúsítottként kell kihallgatni, amelyet követően a nyomozó ügyészség indítványozza a büntetett előéletű férfi letartóztatásának elrendelését.