Támogassa munkánkat!

WHO: Fel kell készülnünk a súlyosabb járványokra


„Figyelmeztetést kaptunk” – mondta Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója hétfőn, éppen egy évvel azután, hogy az ENSZ először értesült az új típusú koronavírus felbukkanásáról.


Szerinte, bár rövid időn belül megjelent a világ minden táján, nem ez a legrosszabb, ami történhetett. Más, új típusú betegségekre ugyanis ennél is magasabb halálozási arány jellemző. „Fel kell készülnünk, hogy a jövőben súlyosabbal is találkozhatunk.”

Bruce Aylward, a WHO szakértője arról beszélt ugyanezen a sajtóeseményen, hogy miközben a világ óriási előrelépést tett a vakcinafejlesztésben, távolról sem készültünk fel újabb járványokra. Sőt, még a mostani járvány második-harmadik hullámait sem kezeljük megfelelően.

Szakértők évek óta figyelmeztettek, hogy az állati eredetű kórokozók komoly veszélyt jelentenek az emberiségre, a globalizáció és a környezetpusztítás pedig csak fokozza a kockázatokat – írja a Soros-blog.

1 Megjegyzések

  1. ORBÁN & SCHMIDT MÁRIA LAKÁS és KÖZJEGYZŐ-MAFFIÁJÁNAK; - DEVIZA és HITEL KÁROSULTJAINAK FIGYELMÉBE!!!
    2020. májusban precedens értékű végzés született a magyarországi talmudista KÚRIÁN!
    Bh 2020-05151-es Kúriás döntés ahol kimondták a deviza kölcsönszerződés teljes érvénytelenségét! Érvénytelen minden olyan kölcsönszerződés ahol a fogyasztóra terhelték az árfolyamváltozásból eredő összes költséget és korlátlanul emelkedhet! Általános Szerződési Feltételekben és a Közjegyzői okiratban ez lett rögzítve azok a szerződések érvénytelenek!
    3 jogszabállyal lehet érvényesíteni a devizahitelesek jogait!
    Semmi másra nem kell hivatkozni meg kell támadni a Közjegyzői okiratot!
    21.000.- Ft-os per illetékbélyeg formájában célszerű leróni,- aki kitudja fizetni- a költségmentességet ne, kelljen kivárni.
    Közjegyzői okirat érvénytelenségét kell kérni, megállapítani - aki megbíz, vele annak elkészítjük a periratot!
    Minden hitelfelvevőnek csak a felvett tőkét kell visszafizetnie!
    Amit a tőkén felül fizettetek ki a bankok pl. kamat, kezelési költség, árfolyam-különbözet, árfolyamváltozás, felszólító levél, szerződés felmondási díj, stb.
    Könyvvizsgálót kirendeli a bíróság, megtörténik az elszámolás.
    Akinek november-december hónapban be adjuk, a keresetét január- februárban kitűzik a tárgyalást, kimondják az érvénytelenséget, marad az eredeti elszámolás.
    Visszatérítettjük az ügyfeleinknek a tőkén felüli összeget!
    Kilakoltatásokat megakadályozzuk, akkor is ha eladták az ingatlant, ugyanis elárverezni a piaci ár feléért értékesítik!
    Az árverés a bank miatt következett be!
    Végrehajtási eljárást is feltudunk függeszteni!
    1000 családot sikerült megmenteni!
    Elhunyt károsultnak az örökösét tudjuk kártalaníttatni!
    Aki hozzánk fordul, annak nem kell többé fizetnie!
    Mindenki érvényesítse a jogait, HÍR24-en megjelent, hogy felgyorsítják, megkönnyítik Orbán Schmidt Mária lakásmaffiájának a dolgát…- a kilakoltatásokat és végrehajtásokat!!!
    Forduljanak Józsihoz bizalommal!
    Borbély József
    Tel:0670-6000-134
    Cím: Kecskemét Vágó utca 11.
    https://www.youtube.com/watch?v=lzwLlEpb2Uo
    https://www.youtube.com/watch?v=nMabvbZ-Cq4
    https://www.youtube.com/watch?v=wmrxlVAT4II
    https://superlust.bandcamp.com/track/p-los-trend-magyar-j-zus-322-es-busz-remix
    https://www.youtube.com/watch?v=1L47CQImLGs
    https://www.youtube.com/watch?v=R538KEKFV70
    https://www.youtube.com/watch?v=70Cv_xzPswY
    https://www.youtube.com/watch?v=t32E3ptlTqg
    https://www.youtube.com/watch?v=t9m2o5GX0pM

    VálaszTörlés
Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés