Hirdessen itt

Törökország megnyitotta a járvány miatt lezárt szárazföldi határátkelői csaknem mindegyikét

Törökország csütörtökön megnyitotta a koronavírus-járvány miatt még korábban lezárt szárazföldi határátkelői csaknem mindegyikét, azonban az iráni határátkelőhelyek továbbra is zárva maradnak a személyforgalom előtt.

 Az NTV török hírtelevízió arról számolt be a belügyminisztérium rendeletére hivatkozva, hogy minden Törökországba érkezőt "egészségügyi ellenőrzésre" köteleznek, azokat pedig, akik tüneteket mutatnak vagy esetükben a hatóságok szükségét érzik, ingyenes vírustesztnek is alávetik.

Két és fél hónap szünet után az ország csütörtökön fokozatosan elkezdte újraindítani a nemzetközi légi járatokat is. Egyelőre csak Németországba, Hollandiába és az Egyesült Királyságba tartó gépek szálltak fel Isztambul repülőtereiről. Az NTV megjegyezte: kizárólag olyanok utazhatnak, akik a célországban érvényes tartózkodási engedéllyel vagy kettős állampolgársággal rendelkeznek.

A 83 milliós Törökországban jelentősen lassult a járvány terjedése az április 11-i csúcspont óta, miközben az újonnan regisztrált esetek napi száma továbbra sem csökkent 750 alá, kedden és szerdán pedig ismét ezer közelében alakult.

Az este közzétett friss adatok szerint az elmúlt napon is 987-tel emelkedett az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma, amely így elérte a 174 023-at. A napi mutató három és fél hete stagnál, május 18. óta a 786 és 1186 közötti sávban ingadozik.

A halálos áldozatok száma - miként szerdán is - 17-tel nőtt, és ezzel immár 4763-an vesztették életüket a vírusfertőzéshez köthetően. Az elhalálozások üteme meglehetősen lassan csökken, a hétfői adat 19, a keddi 18 volt.

Az intenzív ápolásra szoruló betegek száma ugyan valamelyest megint nőtt, 631-ről 643-ra, a lélegeztetőgépre szorulóké azonban ezúttal mérséklődött, 280-ról 266-ra. A gyógyultak száma 1021-gyel 147 ezer 860-ra emelkedett, ők teszik ki tehát az összes eset csaknem 85 százalékát. A hatóságok eddig több mint 2,5 millió vírustesztet végeztek el.

A kis-ázsiai ország május 4-től "ellenőrzött társadalmi élet" elnevezéssel átlépett a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a maszkviselésre, a másfél méteres távolság betartására és a megfelelő tisztálkodásra épül. A lazítások keretében nyitva tartanak egyebek mellett a bevásárlóközpontok, az éttermek, a kávézók, az óvodák, a fodrászatok, a szépségszalonok, a múzeumok, a szállodák és a strandok is.

A legújabb enyhítések értelmében a 65 év felettiek már a hét minden napján elhagyhatják lakhelyüket 10 és 20 óra között, a 18 éven aluliakat érintő korlátozást pedig teljesen feloldották azzal a feltétellel, hogy szüleik kíséretében mozdulnak ki otthonról.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések